Az egyik jegyértékesítési ponton dolgozókat arról tájékoztatta a központ, hogy március 1-jén tíz százalékot meghaladó áremelés lesz. A magasabb menetdíjbevételre vélhetőleg azért van szüksége a vasúttársaságnak, mert a cég mégsem kapta meg a Rail Cargo Austria (RCA) által a MÁV Cargóért fizetett 102,5 milliárd forintot.
A pénzt a magyar vasúttársaság rossz hitelek kiváltására, illetve fejlesztésre költhette volna. Valójában a Pénzügyminisztérium (PM) rátette a kezét a bevételre, és a MÁV-nak csak az összeg töredéke jut. Igaz, a cég tavaly és 2007-ben is 300 milliárdos állami apanázst kapott. A lap úgy értesült, hogy még az IMF ellenőreinek figyelmét is felkeltette, hogy a kormány ősszel, a fenyegető államcsőd ellenére 43 milliárdot juttatott a vállalatnak.
