Gazdaság

Ryanair az extraprofitadóról: „Több mint ostobaság”

Jászai Csaba / MTVA
Jászai Csaba / MTVA

A Ryanair közleményben szólította fel a magyar kormányt az extraprofitadó visszavonására, írja az Airportal.hu. A légitársaság szerint ugyanis ez a teher visszafordíthatatlan károkat okoz a magyar turisztikai ágazatnak és a gazdaságnak.

Több mint ostobaság

– így értékelte a Ryanair, hogy a magyar kormány extraprofit-adót vet ki a légitársaságokra, miközben a járvány, az ukrajnai háború és az egekbe szökő olajárak miatt az iparágban jelenleg nem létezik nyereség. Egyúttal emlékeztettek, hogy az elmúlt két évben a szektor súlyos veszteségeket halmozott fel.

A cég kereskedelmi igazgatója szerint a légitársaságok extraprofitadója rövid távon rontja Magyarország versenyképességét és vonzerejét a turisták és légitársaságok számára.

Emlékeztetőül: a légitársaságok hozzájárulása címen kivetett adót Magyarországról induló utasonként kell fizetni, a hozzájárulás mértéke pedig az EU-ba és az Európán belüli, megnevezett államokba utazók esetében 3900 forint, az ezeken kívüli országokba utazók esetében fejenként 9750 forint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik