Kultúra

Most már biztos: mind az öt tornyát visszakapja a Károly körút óriásbérháza

Pest-Buda Aukciósház, ill. ÉTDR
Pest-Buda Aukciósház, ill. ÉTDR
A projekt a történeti hűségre való törekvés, illetve a modern bővítés iránti vágy furcsa keverékeként válhat valóra.

Másfél hónappal ezelőtt, április közepén óriási meglepetésként kiemelt beruházássá vált a megszületése után hosszú időn át az Első Katonai Biztosító Intézet iroda- és lakóházaként működött Károly körút 3/A. elbontott tetőszerkezetének helyreállítása, azt azonbna nem lehetett tudni, hogy az teljes egészében eredeti arca szerint épül-e vissza.

A témában akkor írt cikkünkben arról írtunk, hogy a kormányzati kiemeléssel számtalan akadály elhárul az építtetők elől:

nincs szükség például településképi szakmai konzultációra, így sem a kerületnek, sem a fővárosnak nincs beleszólása abba, hogy mi történjen a kiemelt ingatlannal, sőt, az egyedi beépítési szabályok szerint valósulhat meg.

A kormányhatározat hozzátette: a tetőidomok maximum 36 méteres épületmagasságot elérő rekonstrukciója helyreállításként, ezek a belső udvarok felőli bővítése pedig tetőtérbeépítésként értelmezendők, az épület pedig a munkák végeztével legfeljebb tízszintes lehet, míg szintterülete maximum 2600 négyzetméterrel nőhet.

Kapcsolódó
Visszakaphatja öt elveszített tornyát a Kiskörút egyik központi épülete
A bonyolult tetőszerkezet helyreállítási munkálatai kaptak kormányzati kiemelést.

Mindez arra engedett következtetni, hogy a projekt jóval nagyobb mozgásteret hagyott az 1913-ra, Hoepfner Guidó és Györgyi Géza tervei szerint megvalósult épület helyreállításának, mint amekkorára a Deák Ferenc tér felé néző központi torony, illetve a két oldalhomlokzat felett magasodó két-két társa elfoglalna.

Pest-Buda Aukciósház

A Budapest ostroma során elszenvedett tetősérüléseit még legalább egy évtizeden át hordozó épület karakterét erősen befolyásoló tetőszerkezetet az ötvenes években egyszerűsítették le. Visszaállítása az elmúlt években többször szóba került – korábbi anyagunkban bemutattuk a 2020 áprilisában jogerős építési engedélyig jutott, kortárs szellemben, zöldtetővel, illetve részben az épület belső udvarai felé néző teraszokkal megvalósítani kívánt bővítés terveit:

Galéria
ÉTDR
A 2020-ban engedélyig jutott tervek részlete

Ennek munkálatai végül egyáltalán nem kezdődtek meg, kérdés volt azonban, hogy a mostani kiemelés milyen projektet hív majd életre. A választ a hatósági építési rendszer most adta meg: az április 23-án benyújtott tervlapok június 3-án, pénteken jutottak el az engedélyig, így rövidesen megkezdődhet

a tetőszerkezet elbontása, amit a három szintet magában foglaló utód építése, két új lift beszerelése, illetve a meglévő két felvonó bontása követ majd.

A rendszerben néhány tervlap is látható – ezek egyértelműen mutatják, hogy a tornyok eredeti arcuk szerint térnek vissza a tetőszerkezetre, közöttük azonban  félintenzív zöldtető, illetve kortárs szellemű – mozgatható, antracit színű árnyékolóival a város felé néző – tetőtérbeépítés kap majd helyet, így a végeredmény

furcsa, a jelenleg látszó tervlapok szerint félresikerült átmenet lesz a történeti hűségre való törekvés, illetve a kortárs bővítés iránti vágy között.

Galéria
ÉTDR
A 2022. június 3-án engedélyig jutott terv

A rajzokat jegyző építésziroda neve nem ismert, sőt, azt sem tudni, mikor indulhatnak el a munkálatok, a jövőben publikussá váló részletekről azonban természetesen azonnal beszámolunk majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik