Élő Sport

Lunde akkor villant, amikor kellett, megvédte BL-címét a Vipers

Kisbenedek Attila/AFP
Kisbenedek Attila/AFP
Megvédte Bajnokok Ligája-elsőségét a Vipers női kézilabdacsapata, a norvégok ugyan az első félidőben még háromgólos hátrányban voltak a Győri Audi ETO ellen, de egy 6-0-s sorozattal átvették a vezetést, amit nem is engedtek már ki a kezükből. A győztes csapatban Tomori Zsuzsanna két góllal zárt.

A címvédő Vipers másodszor vagy a Győri Audi ETO KC hatodszor, ez volt a nagy kérdés a női kézilabda Bajnokok Ligája döntő előtt. No meg az, hogy megtelik-e az aréna (végül 15 400-an látogattak ki), és ki énekli hangosabban és hamisabban az „Éjjel soha nem érhet véget” slágert a hangolás során.

A kora délutáni bronzmérkőzésen a Metz örülhetett, a franciák 18-12-es félidő után 32-26-ra verték a Team Esbjerget. A győztes kiléte egy pillanatig sem volt kérdéses, a Metz végig uralta a mérkőzést, és a hétgólos Zaadi mellett azonban kellett az is, hogy a dánok kapusai ezúttal is gyenge napot fogtak ki. Ketten hét lövést védtek, a szombati elődöntőben mindössze hatot – csak összehasonlításképpen a győri kapusok csak az első meccsen 18 lövést hárítottak.

A nagyobb üdvrivalgást azonban természetesen az ETO játékosai kapták, akik ötven perccel a kezdés előtt megkezdték a bemelegítést. Ott volt a három kapus között az elődöntő két hőse, Silje Solberg és Amandine Leynaud, no meg az a Laura Glauser, akit román lapok a CSM Bucurestivel boronáltak össze.

A hivatalos bemutatás még nagyobb hangrobbanást hozott, ami csodálatos volt, ahogy az egész csarnok köszöntötte Tomori Zsuzsannát, aki három BL-t is nyert győri színekben, most pedig a Viperst erősítette.

Kisbenedek Attila/AFP Tomori nagyot küzdött a Győrrel.

0-6-os szériával fordított a Vipers

Határozottabban és pontosabban kezdtet az ETO, ehhez kellett az is, hogy Leynaud jobban védett, a norvég támadásokban viszont Mörk – hasonlóan az elődöntő első félidejéhez – nagyon nem találta a ritmust.

A 8. percben Lukács lerohanásával 6-4-re vezetett a magyar csapat, még Katrine Lunde kapus is kijött a kispadhoz, hogy megbeszéljen valamit Ole Gustav Gjekstad edzővel. De a védelem nagyobb határozatlan volt előtte, így klasszis ide vagy oda, kiszolgáltatottan várta a lövéseket.

A 12. percben már hárommal ment az ETO (8-5), és a meccs ezen periódusában nagyon nem látszott, hogyan lehet innen felállniuk a norvégoknak. Sajnos egy kis győri segítséggel: jött egy rontott Rju-lövés, egy Lunde-védés és egy Oftedal-lépéshiba, és máris 10-10-re módosult az állás.

A rövidzárlat felhozta a Viperst, amely a 22. percre úgy vette át a vezetést 11-10-re, hogy Gullden hetest is hibázott – Ambros Martín időt is kért azonnal. A helyzet azonban nem javult, sőt a mázlifaktor mellett Lunde is feljavult, ez pedig egy 6-0-s rohamot eredményezett (10-13).

11-14-nél Blohm emberhátrányban talált be, ezért szűk három perccel a szünet előtt a norvégok is időt kértek, hogy átbeszéljék a teendőt. Gólt azonban Nze Minko szerzett (13-14), Kristiansen ziccerét azonban Lunde kivédte, az utolsó másodpercben pedig Mörk megszerezve első gólját 13-15-re alakította az eredményt.

Kisbenedek Attila/AFP Nora Mörk támadásban.

Lunde a végére hozta magát

A második félidőt a korábban Érden is szerepelt Jerabková kezdte góllal (13-16), erre Hansen, Kristiansen és Oftedal bő egy perc alatt hárommal válaszolt, máris egyenlő volt az állás (16-16). Lüktetett a játék, újabb három és fél perc elteltével megint a Vipers ment néggyel (17-21) – mi lett volna, ha még Lunde is úgy véd, mint egy nappal korábban?

De nem védett, ennek pedig örülhetett az ETO, mert így nem szakadt le riválisától.

A norvég tábor örült, egy felhergelt, kissé ittas drukkert ugyan ki kellett terelni a lelátóról, de sokkal több oka lehetett a bosszankodásra Ambros Martínnak, aki a 44. percben, 22-25-nél időt kért és pályára küldte harmadik kapusát, Glausert.

De tudott újat húzni Gjekstad is, aki az addig csak védekező Tomorit támadásban is bevetette, hozott is két gólt a csapatának.

Hét és fél perccel a vége előtt, 29-27-es vezetésnél a norvégok, majd 28-31-nél a győriek kértek időt, és a háromgólos hátrány ellenére az utolsó öt perc sem tűnt lefutottnak. Lunde azonban akkor mutatta meg klasszisát, amikor kellett, előbb Schatzl, majd Nze Minko ziccerét is kivédte.

A vége 33-31 lett a norvégoknak, akik ezzel megvédték tavalyi címüket.

Végeredmény – Kézilabda Bajnokok Ligája, döntő

Vipers Kristiansand (norvég)-Győri Audi ETO KC 33-31 (15-13)
MVM Dome, 15 400 néző, v.: Merz, Kuttler (németek)

gólszerzők: Jerábková 7, Gulldén 6, Knedliková 5, Mörk 4, Tchaptchet Defo, Naes Andersen, Debelic 3-3, Tomori 2, illetve Hansen 6, Blohm 5, Lukács 4, Oftedal, Kristiansen, Nze Minko, Pintea 3-3, Schatzl, Rü 2-2
lövések/gólok: 52/33, illetve 49/31
gólok hétméteresből: 7/6, illetve 4/4
kiállítások: 4, illetve 2 perc

Remekül kezdett az ETO, de egy Lunde klasszisa mindent eldöntött

Nagy lelkesedéssel vetette magát küzdelembe az ETO, hamar el is tudott lépni, de az első félidő derekán valamiért eltűntek a gólok. A Vipers 6-0-val fordította meg a meccset, a tízperces gólínség miatt az is nagy csata eredménye volt, hogy a szünetben csak két gól volt a hátrány. Térfélcsere után Lunde parádézott, Leynaud-nak viszont nem ment, a beálló Glausernek sem kimondottan, a folyamatos rohanás során pedig nem érte utol a győri csapat az ellenfelét. Megérdemelten lett BL-győztes a norvég csapat.

31-33

Mörk a lécet találta el, Lukács Viktória viszont jobbról betörve a hálóba lőtt, legalább harmincig eljutottak a győriek is. Még egy szokásos lassú norvég támadásra maradt idő, amit elbohóckodtak, ezért Blohm még tíz másodperccel a vége előtt szépíteni tudott, de ez maradt a vége. Megvédte BL-címét a Vipers.

29-33

Hiába jött a Leynaud-védés, a lerohanás végén Nze Minko lövését Lunde is megfogta, egyszerűen nem tud felzárkózni a győri csapat. Debelic beküzdötte magát lövő helyzetbe, amit már nem tudott fogni Leynaud, a túloldalon pedig Schatzl idegeskedett el egy helyzetet. Ez legyünk őszinték, elúszott az ETO-nak az 58. percben.

29-32

Bejött az időkérés, Nze Minko ellenállást nem tűrve érkezett és lőtt a jobb alsó sarokba. Bejött viszont Jerábková és bődületesen nagy gólt dobott, ezután viszont Blohmot borították föl hátulról. Schatzl bal szélről dobhatott, Lunde viszont nagyot védett. Kezd elúszni a meccs.

28-31

Hihetetlen birkózás indult el, aminek az lett a vége, hogy Rju kapott kiállítást. Tchaptchet egy borzasztó hosszú támadás végén, Nze Minko viszont néhány passz után szépített, de utána rögtön belül védekezett, amiből jött a már-már szokásos Gulldén-gól hetesből. Ambros Martín időt kért.

27-29

Debelic újabb gólt dobott, amire Pintea elhamarkodottan középkezdésből akart válaszolni, de nem találta el a kaput. Ma már másodjára hagyott ki egy ilyet. Mörk rossz lövése Glauser kezében landolt, amiből gyorsan indult Pintea, szinte rögtön lőtt is, de a visszafutó Lunde kézzel védett. Jött egy újabb Glauser-védés, amiből végre végigvitte a támadását a győri csapat, Blohm pedig nem szúrta el a helyzetét. Jött is a Vipers időkérése hét perccel a vége előtt.

26-28

Mörk kiharcolt hetesét Gulldén dobta a bal alsóba, de Rju szépíteni tudott . Újra lassan építkezett a Vipers, de Tomori így is gólt tudott dobni Hansen és Rju között. Hansen aztán elöl tette jóvá a hibáját, de Oftedal passza is legalább ennyire kellett. Két gólnál viszont nem tud közelebb jönni az ETO és már csak a hajrá van hátra!

24-26

Már Rjut is felborították, de Pinteát ketten is faultolták, amit a sértett kegyetlenül bebombázott a bal felső sarokba. Tomori Zsuzsanna dobta be a 26. gólt, ráadásul Kristiansen pattintott passza egyenesen Naes kezében landolt. Pintea viszont látványosan magára vállalta a vezetői szerepet, mindenkit tüzel, kőkeményen védekezik, sőt beállóból is betalált. Eddig nagyon jó extra energiát hozott elöl és hátul is.

22-25

Pintea és Tomac akadt össze úgy, hogy mindkettejüket ápolni kellett, szerencsére a folytatásban Rju talált be. A norvégok már látványosan arra játszanak, hogy kihasználják a támadásra kapott időt. Így történt a félidő derekán is, de Mörk távolról is betalált. Leynaud nem érzett rá a lövésekre a második félidőben, pedig az első félórában hétszer is hárított, a helyére érkező Glauser sem fogta meg az első két lövést. Debelic talált be legutóbb, Ambros Martín időt kért és főleg a kommunikáció és koncentráció hiányát emlegette védekezésben.

20-23

Andersen vetett véget a Vipers gólcsendjének, de egy gyors testcselből megiramodó Oftadal szép góllal szépített. Tomac betörésénél Kristiansen volt szabálytalan és Mörk gyorsan dobott gólt büntetőből. ráadásul Hansen a háta mögé kapott picit egy labdát, így elszórta a labdát az ETO.

19-21

Szisztémát váltott az ETO, Nze Minko lépett ki a falból zavarni ami az első alkalommal jól sült el, sőt Oftedalról kiküldték Jerábkovát két percre. Ezután Oftedal büntetőt is kiharcolt, ő belelendült a második félidőben. Blohm vállalta a hetest, amit Lunde fölött úgy emelt a kapuba, hogy a lécről pattant vonal mögé! Nem szívbajos a svéd…

18-21

Nem működik jól az ETO védelme, Jerábková és Mörk is viszonylag könnyen jutott lövésig, Hansen pedig csak egy góllal tudott felelni, miután második átlövését kipaskolta Lunde a sarokból. Tchaptchet kapott remek bejátszást, amit bevetődve dobott a kapuba, így először volt négy találat a különbség. Nem sokáig, mert Lukács szépíteni tudott, de most a Vipers uralja a játékot.

16-18

Oftedal labdaszerzésből beszáguldott a norvég kapu elé és Lunde mellett a hálóba pattintotta az egyenlítő gólt. Jött azonban a szokásos remeklés a csehektől, Knedliková és Jerábková is betalált.

15-16

Mörk sajnos rögtön góllal nyitott, de ezután Hansen talált be, ezúttal nem a hosszút vette célba, hanem a rövid alsót. Jerábková kihagyott lövésére pedig Kristiansen lövése érkezett, máris egyre csökkent a különbség!

Icipici a különbség

Az ETO 54%-ban használta ki helyzeteit, a Vipersnél ugyanez a mutató 56%. A támadásokat viszont 47 százalékban bedobták a norvégok, a magyar csapat tagjai viszont 41 százalékot hoztak. Az EHF statisztikáiban egy kiugró adat van: a Győr nyolc egyéni hibát követett el, amiből labdát veszített, a Vipers viszont csak négyet.

13-15

Andersen ellépte a támadást és bár sokáig üresen állt a norvég kapu, Kristiansen csak későn lőtt, jócskán kapu fölé. Ezután Lundét kellett ápolni egy picit, mert ahogy visszafelé rohant megcsúszott és a kapufának ütközött. A folytatásban érvénytelen gólig jutott a Vipers, Nze Minko lerohanásból szépített és Kristiansen lövését elképesztő védéssel hárította Lunde. Keményebben kezdett védekezni az ETO, hét másodperce maradt a Vipersnek gólt lőni, ez viszont sajnos elég is volt Mörknek, így kétgólos hátrányban vonul szünetre a győri együttes.

12-14

Nagyot sáncolt Rju, amiből Kristiansen indíthatta Blohmot, aki nem hibázta el a lehetőséget. Időt kért a Vipers edzője.

11-14

Jerábkova ismét háromra növelte a különbséget, majd a túloldalon nem jött a gól, viszont Blohm rettentő harciasan szerezte meg a kipattanót. Nze Minko viszont a kapufát lőtte telibe. Leynaud hatalmasat védett lábbal, ráadásul Hansent teljesen fölöslegesen lökte fel Andersen. Sajnos azonban azonnal elszórta a labdát az ETO.

11-13

Nem vált be az időkérés, mert győri gól nem jött, norvég viszont igen, Jerábkova átlövése akadt be. Az újabb ETO-lehetőség nem hozott lövést, Andersen viszont lerohanásból növelte az előnyt. Az ijesztő gólhiánynak Anne Mette Hansen vetett véget, Nze Minko kiharcolt hetesét dobta a bal alsóba. Tíz perc után talált be a magyar csapat!

10-11

Hosszú támadás végén harcolt ki hetest Tchaptchet, így aztán a harmadik győri kapus is bejött, de nem Solberg védte Gulldén lövését, hanem a kapufa. Ezúttal kimaradt a büntető. Megjött a közönség hangja és Hansen ugyan nagyon nagy gólt dobott, Pintea elzárását szabálytalannak ítélték a játékvezetők, a felvételek alapján joggal. Oftedal és Mörk csattant össze ezután, majd Knedliková talált be nagy birkózást követően, jött is az időkérés Ambros Martíntól.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik