Nagyvilág

Román nacionalisták vonultak fel a lebontásra ítélt úzvölgyi kőkereszeteknél

Veres Nándor / MTI
Veres Nándor / MTI
Idegen jelkép – állapították meg a magyar-román kétnyelvű feliratról, és román nemzeti színekkel takarták el.

Román nacionalistákból álló két szervezet vonult fel csütörtökön a székelyföldi Úzvölgye település katonatemetőjében, és hívásukra több száz román nemzeti jelképekkel felszerelkezett, és többnyire népviseletbe öltözött tüntető is megjelent a helyszínen. A katonatemetőben a székelyhon.ro tudósítása szerint a nacionalisták egy román trikolór plakáttal letakarták a román és magyar nyelvű, tájékoztató táblát, mondván, hogy nem tűrik tovább az „idegen jelképeket”.

Az Úzvölgyi katonatemető még 2019-ben vált a nacionalista villongások helyszínévé, amikor is a csíkszentmártoniak által honvédtemetőként számon tartott úzvölgyi sírkertben önkényesen úgynevezett „román parcellát” alakítottak ki a moldvai Darmanesti község polgármestere, Constantin Toma kezdeményezésére. Az ott állítólagosan nyugvó román hősöknek pedig ötven betonkeresztet is felállítottak.

A csütörtöki megmozdulást a román nacionalisták azzal indokolták, hogy a három éve felállított betonkereszteket akarják „megvédeni”. Egy friss bírósági határozat ugyanis az önkényesen felállított jelképek eltávolításáról döntött.

Kapcsolódó

A temetőben megtartott demonstrációt ortodox szertartás és közéleti szereplők beszédei is kísérték. A tájékoztató táblát még ezek előtt takarta le Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja nevű szervezet vezetője.

2019 óta minden évben eljöttünk ide, és minden alkalommal azt láttuk, hogy az ortodox papjaink háta mögött idegen jelképek vannak. Azoknak a jelképei, akik összetörték csontjainkat, felakasztottak, megégettek bennünket, akik csákánnyal rombolták le a román templomokat, de ma ezeket a jelképeket nem tűrjük tovább. Nem romboljuk le azokat, mint ahogy ők szent templomainkkal tették, hanem letakarjuk őket a román trikolórral

– idézte Tirnoveanu megszólalását a székelyföldi magyar lap.

A megemlékezésen ismét felolvasták azoknak a román hősöknek a névsorát, akiknek a maradványai szerintük az úzvölgyi temetőben nyugszanak, a résztvevők pedig „Jelen!” felkiáltással nyugtázták a felsorolást.

George Simion román parlamenti képviselő, a szélsőjobboldalinak tartott AUR elnöke sikernek nevezte, hogy az utóbbi években

vissza tudták venni az irredenták és sovének által elfoglalt objektumokat.

A képviselő egyúttal bejelentette: pártja kezdeményezni fogja, hogy a katonatemető kerüljön a bukaresti védelmi minisztérium fennhatósága alá.

A lebontásra ítélt betonkeresztek felállításában kulcsszerepet játszó moldvai polgármester a rendezvényen arról beszélt: nem kell senkitől engedélyt kérniük ahhoz, hogy a román hősök emléke előtt tisztelegjenek. Constantin Toma kijelentette azt is: elfogadhatatlannak tartják, hogy egyesek szerint a keresztjeiket le kell rombolni.

A román védelmi minisztérium alá tartozó Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) 2019. június 12-én közzétett összegzésében tisztázta, hogy nem Úzvölgyében temették el azokat a román katonákat, akiknek a nevét a román nacionalisták a megemlékezéseken rendszeresen felsorolják. A mára elnéptelenedett, Csíkszentmártonhoz tartozó Úzvölgye település, a területén fekvő katonatemető és kaszárnyasor, illetve a katonatemetőben létrehozott román parcella kapcsán számos per van folyamatban. A Bákó Megyei Törvényszék februárban kimondott ítéletében érvénytelenítette az úzvölgyi katonatemető román parcellájának építési engedélyét, és a törvénytelen építmény lebontását rendelte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik