Gazdaság

Talán sose lesz eurónk

euro (euro, )
euro (euro, )

Demján Sándor nagyvállalkozó szerint 15-20 éven belül meg is szűnik a közös valuta. Orbán szerint akkor kell csatlakozni, ha már mi is olyan fejlettek vagyunk, mint az eurót használók.

Elég volt egyetlen mondat az Európai Központi Bank elnökétől az euró jövőjével kapcsolatban, és a forint nagyobbat ugrott, mint bármilyen nagy horderejű magyarországi belpolitikai bejelentés hatására. Mario Draghi csütörtökön azt mondta: „minden eszközzel megvédik az eurót, (…) s higgyék el, ez elég lesz.”

Péntekre az euró már csak 283 forintba került, holott tegnap reggel még 287 forintért jegyezték. Tehát 4 forintot nyert azon, ami az euróval történt. (Ezt vessük össze azzal, hogy szerdán Orbán Viktor miniszterelnök kommentárja, miszerint az IMF-tárgyalások egyik fontos nézetkülönbsége a tranzakciós illeték, „csak” egyforintos gyengülést hozott.)

Ám könnyen lehet, hogy az euróval kapcsolatos aggodalmak enyhülése – és ennek forintemelő hatása – átmenetinek bizonyul. Erre utal az is, hogy amikor a német jegybank, a Bundesbank jelezte, az Európai Központi Bank (ECB) által „meglebegtetett” kötvényvásárlási program nem a legjobb módja az eurózóna válságkezelésének, rögtön megszeppentek a befektetők. Meg is állt az euró árfolyamának emelkedése.


Fotó: AFP

Ám ez csak a legutóbbi aprócska felhő az euró egén. Van ott még jó pár (például a görög gazdaságnál jóval nagyobb és nehezebben kimenthető spanyol gazdaság gondjai).

Egyre több az euró hosszabb távú életképességével kapcsolatos kétely Magyarországon is. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének csütörtöki kibővített elnökségi ülésén Demján Sándor, a szövetség ügyvezető elnöke egyenesen azt mondta: az eurócsatlakozás kérdése nem aktuális. „Nem azért, mert mi távolodunk Európától, hanem azért, mert az euró távolodik” – fogalmazott. Szerinte 15-20 év múlva nem fog már létezni az euró.

Az ülésen részt vevő Orbán Viktor miniszterelnök szintén nem volt optimista. „Azt a töredelmes vallomást kell tennem, Sándor, hogy neked volt igazad 2010-ben – mondta. – Eltelt két év, és a VOSZ elemzése bizonyult helytállónak: amíg nem éri el a GDP a zóna átlagának 80 százalékát, nem szabad csatlakozni.”

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter néhány hete a Heti Válaszban megjelent véleménycikkben fejtette ki: egyelőre nem érdekünk a tagság. Az euró ellen valutaháború folyik, amelyből Magyarországnak ki kell maradnia. Vagyis nem szabad belépnünk az eurózónába, még akkor sem, ha közben az Európai Unióból (EU) „Európai Birodalom” alakul, amely rákényszerítene bennünket a belépésre – magyarázta.

A „majd” megtörténő csatlakozásra egyébként Magyarország az EU-ba való belépésekor ígéretet tett, de egyelőre nincs hivatalos céldátum.

A hvg.hu-nak nyilatkozó elemzők többsége mégis azon a párton volt, hogy Magyarország számára a válság után, néhány év múlva már lehetségessé válhat a csatlakozás, s hogy ez előnyös is lenne számunkra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik