Belföld

Gyurcsány társadalmi modellt vált

Gyurcsány Ferenc szerint többre van szükség, mint reformokra: modellváltás kell. A kormány átfogó adó-, közteherviselési, foglalkoztatási és szociális intézkedéscsomagot készít. A gyáriparosok szerint föl kellene függeszteni a kamatadó beszedését.

A kormány a rendkívüli parlamenti ülést követő másfél hónapban benyújtja az Országgyűlésnek a legfontosabb törvényjavaslatokat, hogy az átalakítások jelentős része július 1-jével hatályba léphessen – közölte a miniszterelnök, miután a gazdasági és a civil szféra képviselőivel tanácskozott vasárnap a válsággal kapcsolatos teendőkről. Lesznek olyan intézkedések is, amelyek szeptember 1-től, és olyanok is, amelyek a jövő év elejétől lépnek életbe – közölte.

Konkrét tervekről azonban az egyébként a sajtó előtt zárt tanácskozáson a kormánytagok nem beszéltek a FigyelőNet információi szerint. A tanácskozás civil résztvevői a már ismert véleményeiket hangoztatták. Nagyjából mindannyian megegyeztek abban, hogy nagyszabású és gyors intézkedésekre lenne szükség.

Demján szelet vetett

A FigyelőNet úgy tudja, Demján Sándor ismét szelet vetett, vihart aratott éles szavaival, keresetlenül szólva többek között a dologtalan közszféráról, illetve arról, hogy hazánkban csak 500 ezren dolgoznak (akik a termelő szektorban dolgoznak), a felszólalásával számos résztvevőt ihletett válaszra.

A bankok vállalati hitelezése, pontosabban nem hitelezése is szóba került a tanácskozáson, Bajnai Gordon fejlesztési miniszter panaszolta föl, hogy a bankok nem, vagy alig terjesztik, értékesítik a kormány által támogatott hiteltermékeket.

A találkozón fölmerültek olyan filozofikusabb megközelítések is, hogy a fenntarthatatlan gazdasági növekedés okozta válság nem orvosolható a növekedéspárti elképzelésekkel. Inkább persze a járulékcsökkentés igénye volt a jellemzőbb álláspont, különösen a munkaadói szervezetek képviselői részéről.

Reformok helyett modellváltás

A kormányfő a zárt tanácskozás utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a kormány átfogó adó-, közteherviselési, foglalkoztatási és szociális intézkedéscsomagot készít. Nem kevesebbre, hanem többre van szükség, mint reformokra, sok tekintetben modellváltásra: egy új, nemzeti, társadalmi és gazdasági stratégiára.

gyurcsány és a modellek

„Ami mostanában Magyarországon adóvitaként jelenik meg, (..) rejtett tartalma szerint nem adókról, hanem gazdasági-társadalmi modellről szól. Ez akkor is így van, ha erről szinte senki nem beszél(t) világosan.” – írta Gyurcsány Megegyezés című esszé-programjában.

„Az angolszász modell máig őrzi a XIX. század végi liberalizmus örökségét. Az erős állampolgári, civil és piaci autonómiák magas fokú egyéni felelősséggel párosulnak. Az állam gazdasági beavatkozó szerepe visszafogott, az alacsony adókkal korlátozott terjedelmű és minőségű közszolgáltatás jár együtt. Az alapvető gazdasági-társadalmi koordináció a verseny.

A skandináv modell mögött felsejlik a faluközösségi föld- és erdőtulajdon történelmi hagyománya, ebből fakadóan az együttműködés régmúltból hozott kultúrája. A modern skandináv állam aktív gazdaság- és társadalomszervező erő maradt, a polgárok elfogadják és igénylik az állam kiterjedt közszolgáltatás-szervező és -nyújtó szerepét, annak fenntartása érdekében készek magas adókat fizetni. A verseny mellett a jellemző gazdasági-társadalmi koordinációs forma a bürokratikus koordináció és a kölcsönösség alapú szolidaritás.”

„A rendszerváltozás óta eltelt csaknem két évtized egymást váltó politikai kurzusai csak annyiban különböztek egymástól, hogy vagy az angolszász modell irányába kívántak elmozdulni, vagy konfliktuskerülő és illúziókeltő módon, azaz fenntarthatatlanul vegyíteni kívánták az angolszász és a skandináv modell előnyeit” – írta a miniszterelnök esszéjében. Gyurcsány többször hangsúlyozza: olyan öszvér nincs, amely ötvözi a két modell előnyeit.


Demján Sándor és Borsik János - a munkaadók és a munkavállalók képviselője- beszélgetnek az egyeztetés előtt. Fotó: MTI

Demján Sándor és Borsik János – a munkaadók és a munkavállalók képviselője – beszélgetnek az egyeztetés előtt. Fotó: MTI


A kormányfő szerint nincs szükség új költségvetésre, de a jelenlegit több ponton módosítják, és a kormány saját hatáskörben hoz olyan intézkedéseket is, amelyek elősegítik, hogy a büdzsé az egyensúlyi pályán maradjon.

MGYOSZ: Függesszék föl a kamatadót

Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke szerint ideiglenesen, egy-két évre fel kellene függeszteni a kamatadó beszedését, ezzel növelve a megtakarítási és állampapír-vásárlási hajlandóságot.

Gyurcsány Ferenc a felvetéssel kapcsolatban azt mondta: a kormány adóügyben nem foglalt állást a megbeszélésen. A tanácskozáson résztvevők többsége nem vetné el azt az átrendezést, amelyben a munkára rakódó terhek csökkennének, az áfa pedig emelkedne. A kormány ehhez sem fűzött véleményt – mondta a miniszterelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik