„Vannak pillanatok, amikor egy pártelnöknek nagyon nehéz döntést kell hoznia”, kezdte hétfői Facebook-bejegyzését Jakab Péter, a Jobbik elnöke.
A kormánysajtó napok óta attól volt hangos, hogy a Jobbik legutóbbi elnökségi ülése elég feszülten telt. Molnár Enikő kabinetfőnök döntött arról, hogy megválik Béres Ferenc Attilától, a párt kommunikációs igazgatójától, mondván, a szervezeti és működési szabályzat alapján erről egymaga is dönthet. Úgy hírlik, ez ellen az elnökség több tagja is tiltakozott, és a szabályzat azonnali megváltoztatását kezdeményezte, sőt az elnökhelyettes Potocskáné Kőrösi Anita vezetésével a szabályzatot több pontban meg is változtatták.
Jakab ezt kormánypárti sajtóértesülések szerint egy ellene irányuló puccsnak érezte.
A pártelnök mostani posztjában azt írta, Potocskáné Kőrösi Anita az elmúlt években végzett gazdasági, szakmai munkájával kiérdemelte a feltétlen bizalmát, ezért jelölte őt elnökhelyettesnek a Jobbik három héttel ezelőtti tisztújításán, azóta viszont Jakab szerint történt valami.
Nem tudom mi, csak azt, hogy a bizalmamat élvező ember hirtelen a távollétemben úgy dönt, elnöki jogkört ragad magához, semmibe veszi a törvényeket, és mint elefánt a porcelánboltban elkezd törni zúzni. Elnökhelyettesként többek között utasítja a Jobbik pártalapítványát olyan kifizetések végrehajtására, amelyek anyagilag csődbe vinnék az alapítványt. Kész, vége, nincs tovább. Vagy épp engem, mint frakcióvezetőt megkerülve utasítja a hivatalomat szerződések megkötésére mindenféle jogkör nélkül
– írta.
Jakab úgy folytatta, Potocskáné ismeri a törvényeket és a közgazdaságtant, és tudja, hogy egy párt elnökhelyettese, de még elnöke sem utasíthat semmire sem egy alapítványt. Még a párt alapítványát sem.
Tiltja a törvény. És tudja azt is, ha egy pártalapítvány többet költ, mint amennyije van, csődbe megy. És mégis figyelmen kívül hagyja mindezt. Törvényt is, közgazdaságtant is. Hatalmi okokból? Anyagi okokból? Nem tudom
Jakab szerint a döntés emberileg nehéz, a Jobbik elnökeként viszont könnyű számára:
Nehéz, hisz azzal szemben kell fellépnem a Jobbik védelmében, akiben megbíztam emberként. És mégis könnyű, mert a Jobbik nem a Fidesz. Ha a Fidesz visszaéléseivel, korrupciójával, hatalmi túlkapásaival szemben harcot hirdetünk, akkor magunk között sem tűrhetjük meg mindezt. Sőt! A korrupciónak, a visszaélésnek nincs színe. Akkor sem tűröm, ha fideszes az elkövető, de akkor sem, ha jobbikos. Sőt, akkor irtom csak igazán
– fogalmazott.
Közölte, hogy ezért feljelentést tett hűtlen kezelés illetve hanyag kezelés kísérlete miatt, egyúttal a párt etikai bizottságánál kezdeményezi Potocskáné Kőrösi Anita kizárását a Jobbikból. Az eljárás alapjául szolgáló bizonyítékokat, dokumentumokat a hatóság rendelkezésére bocsátja.