Kultúra

„Mása, ne fütyölj!” – Hét feledhetetlen videó Haumann Péterről

Zih Zsolt / MTVA Fotó
Zih Zsolt / MTVA Fotó

Nyolcvanegy éves korában, hosszú betegség után szombaton elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a nemzet színésze.

Kapcsolódó
Elhunyt Haumann Péter
A Kossuth-díjas színész 81 éves volt.

Színpadi, tévés és film szerepei mellett a magyar szinkron élvonalába is tartozott, egyik legikonikus szinkronszerepe a Macskafogóhoz köthető: Haumann kölcsönözte ugyanis a folyamatos szerencsétlen balesetekbe keveredett Safraneket. Íme, egy részlet:

Haumann Péter munkásságának alighanem legnagyobb hatású drámai alakítása a Szókratész védőbeszéde, melyet 1970-ben mutatott be az akkor indult 25. Színház. Haumann évtizedekig játszotta az előadást, és hangoskönyv is készült belőle, ebből mutatunk egy részletet.

A kultikus Indul a bakterház egyébként is gyakorlatilag hibátlan, őrületes jelenetekből áll elejétől a végéig, de az, amikor a Patás szerepében Haumann Péterből kitör az alkoholmámoros énekes-táncos produkció, egyértelműen a film egyik csúcspontja.

1979. december 31-én, a Magyar Televízió szilveszteri műsorában mutatták be először Csehov Három nővérének átiratát, amely azóta is a tévés kívánságműsorok kikoptathatatlan kedvence. A paródia Márkus László ötlete volt, és olyan jól sikerült, hogy hosszú évekig nem lehetett színpadra állítani az eredetit – a közönség ugyanis nem bírta volna ki kacagás nélkül. Maguk a színészek is nehezen tudták nem elnevetni a fergeteges jelenetet. Ahogy Haumann Péter Olgaként 4:02-nél felsikkant, az utánozhatatlan.

Hogy komolyan végig tudja-e mondani a szövegét – már amennyire a komolyság egy ilyen szövegnél értelmezhető –, az a következő jelenetben is felmerült eleinte, ám a rutin végül felülkerekedett, és Romhányi József tehén-szerelmeslevelét Haumann a magyar tévétörténet egyik legemlékezetesebb szavalatává emelte.

Ugyan elsősorban prózai színészként ismertük, Haumann Péter énekes produkcióiban is emlékezetes. Azok közé a színészek közé tartozott, akik anélkül is képesek voltak nagy érzelmi hatást kiváltani énekükkel, hogy leáriázták volna a mennyezetet. A Levél Apukához című Horváth Jenő-sanzon szép példája ennek.

És egy kakukktojás: egy fontos riportszereplés. Emblematikus alakítása volt Haumann Péternek a Madách Színház klasszikusában, a Macskákban is, és úgy alakult, hogy Haumann épp a musical ezerötszázadik jubileumi előadásán lépett utoljára színpadra. Az évfordulós előadásra kisfilmmel készült a színház, melyben Haumann Péter nyilatkozik is, és pár percig a színpadon is látható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik