Otthon

Megérkezett a 3 milliós négyzetméterár a Balatonhoz

Getty Images
Getty Images

Nem állt meg a trend, de valamivel mérséklődött az áremelkedés a Balaton-parton, derült ki az Otthon Centrum összesítéséből: a déli part hagyományosan drágább, de az árképzés legfőbb ökölszabálya továbbra is az ingatlan vízparttól való távolsága. Balatonakarattyán az új építésű lakások négyzetméterét átlagosan már hárommillió forintért kínálják a fejlesztők.

Mérséklődni látszik az elmúlt két-három évben megszokott durva áremelkedési ütem a Balaton térségében. Az előző év első feléhez képest idén 14 százalékkal nőttek az árak, ami nyilván tetemes, de a korábbi években tapasztalt áremelkedés átlagához viszonyítva nagyjából megfeleződött az emelkedés íve – volt olyan év, amikor az árnövekedés meghaladta a 20-30 százalékot is egy év alatt.

A legdrágábbak továbbra is a Balaton déli partjának nagyobb települései, itt gyakran találkozni 600-700 ezer forint közötti négyzetméterárakkal. Legfőképp Siófokon vagy Balatonlellén, de az északi parton a kiemelten kedvelt Balatonfüred és környéke is hasonló árfekvésű.

Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, az árakra továbbra is döntő hatással van a lokáció, az ingatlan elhelyezkedése.

Tapasztalataink szerint akár egy településen belül is lehet kétszeres árkülönbség az ingatlanok között. Meghatározó, hogy vízparti vagy vízparthoz közeli-e az ingatlan, illetve a település központjához képest hol helyezkedik el. Döntő az árképzésben a tótól való távolság, nagyjából 500 méter után már érezhető a különbség

– összegezte az Otthon Centrum saját bázisán értékesített ingatlanokról készült kimutatást a szakember.

A települések között is jelentős különbség alakult ki. A tó nyugati medencéjét jóval mérsékeltebb árak jellemzik, bőven fél millió forint alatti négyzetméterárak a meghatározóak, például Balatonmáriafürdőn átlagosan 390 ezer forintos négyzetméteráron keltek el a nyaralóingatlanok.

Az északi parton is hasonló a tendencia, hiszen itt is a keleti medence a drágább, a fővárostól távolodva pedig csökken az ár. Annyi a különbség, hogy az itteni ingatlanok átlagára néhány százalékkal olcsóbb a déli part szemközti településeinél, és a helységen belüli árdifferencia sem olyan szembeötlő. Ennek magyarázata, hogy az északi parti települések kisebbek a déli partiaknál.

Az északi parthoz szervesen kapcsolódó Balaton-felvidéki községek népszerűsége továbbra is töretlen, s noha jellemzően mérsékeltebbek az árak a Balaton-parti településekhez képest, de már ez sem mindenhol igaz. Amíg a Keszthelyhez közeli Alsópáhokot vagy Várvölgyet 250 ezer forint körüli négyzetméterárak jellemzik, addig Cserszegtomaj már a nyugati medence tóparti településeinek áraival vetekszik (400-500 ezer forint négyzetméterenként).

A tóhoz kapcsolódó új építésű lakások piaca is meglódult az utóbbi időben: ebben a szegmensben Siófok vezető szerepe megingathatatlan. Az Otthon Centrum májusi felmérése szerint a városban 21 projektben mintegy 950 lakás épül. Az új lakások átlagos négyzetméterára 1,78 millió forint. Ugyanakkor Soóki-Tóth Gábor megjegyezte, hogy elsősorban a Liszt Ferenc és a Deák Ferenc sétány tóparti luxus projektjei húzzák fel az árakat. A tótól távolodva akadnak egymillió forint alatt kínált projektek is.

A dobogó második helyét Balatonlelle vitte el: a városban 8 projektben 280 lakás épül, míg a harmadik Keszthelyen 6 projektben 230 lakás. Keszthely a drágább, négyzetméterenként 1,61 millióval, míg Balatonlellén az új lakások fajlagos átlagára 1,38 millió forint. Azonban mégsem az említett településeken, hanem Balatonakarattyán kínálják a legmagasabb áron az új lakásokat, négyzetméterenként átlagosan 3 millió forintért.

„Az adatok összesítése után kijelenthető, az északi parton valamivel mérsékeltebbek az árak, azonban az épülő projektek és lakások száma csak a töredéke a déli parton elindult fejlesztéseknek, mert 12 projektben összesen 550 lakás kivitelezése van folyamatban. Márpedig a déli parton csak Siófokon ennek a duplája épül” – árnyalta az adatokat az Otthon Centrum elemzési vezetője.

Az új lakások esetében az árolló folyamatosan nyílik a tóparti és a távolabbi beruházások között. Amíg a tóparti új lakásokat másfél millió forint felett kínálják a beruházók, addig a tótól távolabbi projektek négyzetmétere már egymillió forint alatt is elérhető. Sok esetben azonban mégis utóbbiakat nehezebb értékesíteni.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik