A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint a repülőgépet a Malévtől bérelte a Külügyminisztérium Protokoll főosztálya, a kormány összesen 16,1 millió forintot fordított a gép bérlésére.
A kormányfőt 15 üzletember is kíséri elsősorban az energiaszektorból, de képviseltetik magukat informatikai, idegenforgalmi és biotechnológiai kutatásfejlesztéssel foglalkozó vállalatok is. Az üzletemberek természetesen saját maguk állják utazási költségeiket: ők összesen további 7,9 millió forintot fizetnek a repülőgép bérléséért.
Gyurcsány Ferenc január 20. és 22. között tesz hivatalos látogatást Ománban és Katarban. A tárgyalások fő célja Magyarország egyoldalú energiafüggőségének enyhítése és a Perzsa-öböl térségével folytatott gazdasági együttműködés erősítése.
