A nyomozók a napokban fogták el a 44 éves budapesti nőt és a hagyatéki eljáráshoz hamis okiratokat készítő szolnoki ügyvédet – írja a police.hu. L.-né H. Veronika tavaly nyáron a 79 éves férfit az utcán leszólította, majd egyre szorosabb kapcsolatot alakított ki vele. Az özvegy férfi elhitte, hogy az elvált nő beleszeretett, engedte, hogy odaköltözzön hozzá.
![Drága örökös lett volna az idős férfi kifosztója 1](https://s.24.hu/app/uploads/2022/05/elhunyt_ferfi_lakasa.jpg)
Az asszony többször is rávette, hogy több százezer forintot adjon neki. Amikor a férfi próbált szakítani, L.-né H. Veronika bezárta a lakásba. A sértett hívta a rendőröket, de miután elmentek, a nő megfenyegette, hogy egy szexuális tartalmú videót tesz közzé róla. Utána a férfi mindent megtett a nőnek, két és fél hónap alatt több mint négymillió forintot adott át neki.
A nő akkor sem volt tekintettel a férfi korára, állapotára, amikor a sértett rosszul lett, mentőt kellett hozzá hívni. Mialatt a mentősök újraélesztették, ő a kisebbik szobából mintegy egymillió forintot elrejtett a melltartójában. Ez az összeg megtérült, mert a mentősök éberségének köszönhetően a nő lebukott, a rendőrök elfogták.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) ekkor kezdett nyomozni, de az asszony nem tett le arról, hogy a közben elhunyt férfi teljes vagyonát megkaparintsa. Kitalálta, hogy a férfi lakására – amelynek az elhunyt fele részben volt a tulajdonosa – visszamenőleg haszonélvezeti jogot alapító megállapodást köt, ivégrendeletet készíttet.
Ehhez felfogadott egy szolnoki ügyvédet, aki a hamis okiratokat kiállította. A dokumentumokat benyújtották a kormányhivatalhoz, illetve a polgármesteri hivatalhoz, mindezzel azt a célt elérve, hogy az elhunyt törvényes örököseit kizárják az örökségből. Mivel három részre oszlott volna a hagyaték, ez fejenként közel 5 és fél millió forintot jelentett volna a rokonoknak. A KR NNI nyomozói időben léptek, a hagyatéki eljárást a büntetőeljárás miatt felfüggesztették.
Május 24-én reggel egyszerre fogták el a nőt és az ügyvédet. L.-né H. Veronikát Budapesten, egy barátja lakásán, az ügyvédet szolnoki otthonában.
Elfogásuk után lefoglaltak minden olyan iratot, eszközt, adathordozót, amelyek alátámasztják a bűncselekmények elkövetését.
![Drága örökös lett volna az idős férfi kifosztója 2](https://s.24.hu/app/uploads/2022/05/lefoglalt_iratok_0.jpg)
L.-né H. Veronikát – aki ellen hasonló ügyben kifosztás miatt már vádat is emeltek – zsarolással, kifosztással, közokirat-hamisítással, valamint háromrendbeli csalással gyanúsítják. Kihallgatása után bűnügyi őrizetbe vették, kezdeményezik letartóztatását. A szolnoki ügyvédnek közokirat-hamisítás és háromrendbeli, társtettesként elkövetett csalás miatt kell felelnie. Tekintettel egészségi állapotára ő szabadlábon védekezik.