Nagyvilág

29 évvel a háború után merénylettel akart bosszút állni George W. Bush-on egy iraki

Letartóztatták Ohióban azt az iraki férfit, aki az iraki háborúból adódó sérelmekre hivatkozva George W. Bush volt amerikai elnök ellen tervezett merényletet elkövetni – írta az MTI.

Az 52 éves Shihab Ahmed Shihab Shihab két éve érkezett az Egyesült Államokba, ahol menedékjogot kért. Az Ohio állambeli Columbusban dolgozó férfi a büntetőfeljelentés szerint egy beépített hírszerzőnek bevallotta, hogy részt vett az iraki háborúban amerikai katonák meggyilkolásában, és több iraki polgárt tervezett illegálisan Amerikába csempészni, akik segédkeztek volna a merényletben, majd utána segített volna nekik Mexikóba szökni. Elmondása szerint azért kívánta Bush halálát, mert úgy vélte, a 75 éves volt elnök felelős Irak „széteséséért” és megannyi iraki haláláért.

A feljelentés szerint Shihab utalásokat tett rá, hogy kapcsolatban áll az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel. Az amerikai kormány kifejtette, hogy a férfi februárban Dallasba is elutazott, ahol videófelvételeket készített Bush telkének bejáratáról és környékéről, márciusban pedig egy columbusi hotelben találkozott egy beépített ügynökkel, hogy fegyvereket vehessen szemügyre és a határőrök egyenruháját vizsgálhassa meg.

A férfit már tavaly is megfigyelték. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) fiktív embercsempészeti üzlettel csalta tőrbe; Shihabnak, több ezer dollárért cserébe egy iraki állampolgárt kellett volna becsempésznie az Egyesült Államokba. Shihab elfogadta a pénzt, amelyet egy FBI-ügynök adott át neki, az átadást pedig rögzítették.

Bush kabinetfőnöke szerint a volt elnök teljes mértékben megbízik az Egyesült Államok titkosszolgálatában, a büntetés-végrehajtásban és a hírszerző ügynökségekben.

Az ügyben eljáró bíró, Elizabeth Preston Deavers péntekre tűzte ki az őrizetbe vételi meghallgatást. A keddi bírósági meghallgatás óta Shihabot óvadék nélkül tartják fogva, s egyelőre nem kellett vallomást tennie. Amennyiben a férfit bűnösnek találják, 30 év letöltendő börtönbüntetésre és akár 500 ezer dollár (182 millió forint) pénzbüntetésre is számíthat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik