Kultúra

Az orosz külügy szóvivője szerint a liberalizmus haláláról szól Orwell kultikus regénye, az 1984

Justin Sullivan/Getty Images
Justin Sullivan/Getty Images
A műnek Maria Zakarova szerint semmi köze sincs a totalitárius rendszerekhez, sőt, a benne foglaltakat a mai Oroszországgal is teljesen értelmetlen összevetni.

Az önkényuralmi eszközöket, módszereket alkalmazó – totalitárius – államoknak, illetve politikai rendszereknek semmi köze George Orwell kultikus művéhez, az 1984-hez – állította az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zakarova egy szombaton, Jekatyerinburgban tartott eseményen.

Ez egy a világ legnagyobb átverései közül. Orwell a liberalizmus végéről írta bemutatva azt, hogy a liberalizmus zsákutcába viszi az emberiséget

– tette hozzá, majd azt a fontos információt is megosztotta a hallgatósággal, hogy Orwell nem a Szovjetunióról írt a regényben, hanem arról a társadalomról, amiben ő élt, az oroszokkal pedig szimplán csak elhitették, hogy mindez róluk szól.

Russian Foreign Ministry Press Office / Handout/Anadolu Agency via Getty Images Zakarova 2021 decemberében, egy külügyi sajtótájékoztatón

A hallgatóságban ülők egyike ezek után megkérdezte, hogy mit válaszoljanak azoknak a külföldön élő rokonoknak, vagy barátoknak, akik azt állítják, hogy Oroszország valósággá tette az orwelli államot.

Ez rólatok szól, ott, Nyugaton, akik egy képzelt világban éltek, ahol egy embert egyszerűen ki lehet törölni

– válaszolta erre  a nő, utalva az angolszász világban cancel culture-nek nevezett folyamatra, amiben valakit kiszorítanak a saját szakmai, vagy társadalmi köreiből, azért, mert vállalhatatlan dolgot mondott, vagy tett.

A szóvivőnek nem ez az első találkozása a regénnyel: 2017-ben a nyugati médiát a műben említett Nagy Testvérhez hasonlította, a mű címét azonban elrontotta, hiszen

1982-ként hivatkozott rá.

Az 1949-ben megjelent, pillanatok alatt legendássá vált regény a totalitarizmus, illetve a tömeges megfigyelések várható következményeire hívja fel a figyelmet, Orwell pedig egyértelműen a náci Németországból, illetve a sztálini Szovjetunióból merítette az ihletet.

Oroszország agresszív állami sajtóhadjárattal próbálja meg alátámasztani az Ukrajna elleni támadás jogosságát, illetve azt, hogy Vlagyimir Putyin mindössze felszabadítja a szomszéd államot. Az országban az eseményekkel kapcsolatban tilos például a háború, illetve az invázió szavak használata, mindez pedig sokaknak az 1984 legtöbbet idézett sorát juttatja eszébe – emlékeztet a furcsa eseményről beszámoló Guardian:

A háború béke, a szabadság szolgaság, a tudatlanság erő.

Az oroszok közül sokan ezzel persze tisztában vannak – mi sem mutatja ezt jobban annál, hogy az országban az 1984 eladásai az egekig nőttek:

a boltok egyike például 75%-al nagyobb keresletről számolt be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik