Belföld

Két évet is kaphat a kihívásból kaktuszt lopó fiatal

Komoly büntetést is kaphat az a lopással gyanúsított 20 éves budapesti fiatal, aki egy videómegosztó oldalon látott kihívás miatt átmászott a saját erkélyéről a szomszédjáéra, és elvett egy kaktuszt a XV. kerületben. A felelőtlen fiatal akár két évet is kaphat, ha bebizonyosodik a bűnössége.

A BRFK közleménye szerint hat nappal ezelőtt jelentették be, hogy egy hónappal korábban elloptak egy kaktuszt egy idős nő első emeleti lakásának az erkélyéről. Az asszonynak egy szemközti lakó szólt, mert látta, amint valaki a szomszédos erkélyről át-, majd a növénnyel visszamászik. A néni becsengetett a jelzett lakásba, ahonnan egy bocsánatkéréssel együtt visszakapta az ellopott kaktuszt.

A nyugdíjas addig nem is fordult a rendőrséghez, amíg májusban újra szóltak neki, hogy valaki megint átmászott az erkélyére – bár ekkor nem tűnt el onnan semmi. A kerületi zsaruk lopás vétség elkövetésével gyanúsították meg a szomszédos lakást bérlő fiatalembert.

A 20 éves fiatalember beismerő vallomásában azzal magyarázta azóta már megbánt tettét, hogy egy közösségi videómegosztó oldalon látott kihívásnak eleget téve mászott át lopni az erkélyen. Elmondása szerint a második alkalommal már nem ment át a szomszédba, csak a saját erkélyén tornázott.

A gyanúsításban szereplő bűncselekmény a Btk. szerint két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik