Tudomány

Így lehet észrevenni, ha valaki hazudik

Getty Images
Getty Images

A brit Portsmouth-i Egyetem kutatói szerint az agy leterheltebb hazudozás közben, mint amikor igazat mondunk – írja a HVG. Éppen ezért a szekemberek szerint egész egyszerűen le lehet buktatni, ha valaki hazudik: például egy rendőrségi kihallgatás során a nyomozóknak elég egy plusz feladatot elvégeztetni a gyanúsítottal.

A szakemberek kijelentésüket azon korábbi tanulmányokra alapozzák, amelyek megállapították, hogy a hazugság megterheli az agyat, és sokkal több kognitív energiát igényel, mint az igazság kimondása. Ezért úgy vélik, hogy ha egy ember egy másodlagos feladatot is kap, akkor nehezen tud a történet kitalálására koncentrálni, és így a hazugságai könnyebben észrevehetők lesznek.

Aldert Vrij (Portsmouth-i Egyetem pszichológiai tanszékének tudósa) az International Journal of Psychology & Behavior Analysisben megjelent tanulmánya szerint, ha az ember gondolkodását megnehezítik, az igazság sokkal hihetőbbnek fog tűnni, mint a hazugság.

Az elmélet tesztelésébe 164 embert vontak be, véletlenszerűen felosztották őket igazmondókra és hazugokra, majd különböző vitatott témákról (koronavírus, bevándorlás, Boris Johnson tevékenysége) kérdezték őket. Az igazmondók őszintén vallottak a véleményükről, míg a hazugoknak kamuzniuk kellett. A kutatóknak ezután ki kellett találniuk, hogy ki mond igazat és ki hazudik.  Mint kiderült, a hazudók történetei kevésbé hihetőek, főleg akkor, amikor másodlagos feladatot kaptak (például egy rendszám felidézése), vagy amikor közölték velük, hogy az éppen végzett vizsgálat nagyon is fontos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik