Belföld

TB-támogatott lett az allergiások életmentő injekciója

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Becslések szerint 40 ezer autoinjektorra lenne szükség évente.

Január 18-án egy mogyoróallergiás kisfiú mogyorót tartalmazó tortából evett, rosszul lett, a mentők már nem tudták megmenteni az életét. Addig a súlyos, akár életet is veszélyeztető ételallergia kevés figyelmet kapott. Lapunk riportban mutatta be, milyen gondokkal küzdenek azok a szülők, akik táplálékallergiás gyereket nevelnek. Központi eljárásrendet sürgettek, egyik élharcosuk, Janklovics Natasa akkor azt mondta, személy szerint is fájdalmasan érintette a tragédia, azt érezte, lehet, nem következik be, ha kicsivel korábban kap figyelmet a probléma.

Most laptársunk, az nlc.hu azt írja, megalakult a szülőket támogató Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület, amely a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társasággal (MAKIT) együttműködve elérte, hogy az életmentő injekciók TB-támogatottak legyenek.

Egy darab adrenalin-autoinjektor eddig 25-30 ezer forintba került, de kettő kellett belőle, szavatossága évente lejárt, támogatás híján 50 ezres forint kiadást jelentett az érintett szülőknek. Janklovics Natasa, már az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület képviselőjeként azt mondta, továbbra is sok a teendő, hogy a társadalom pontosan ismerje a probléma súlyát.

Kapcsolódó
„Nem hasmenése lesz, ha eszik belőle, hanem meghal”
Sokkolni akarnak, hogy megkapják végre a társadalom figyelmét azok a szülők, akik súlyos, életveszélyes táplálékallergiás gyereket nevelnek.

Hivatalos statisztika nincs arról, pontosan hányan szenvedhetnek súlyos ételallergiában, a MAKIT úgy számol, 40 ezer autoinjektorra lenne szükség évente a már diagnosztizált gyermekek, felnőttek számára.

Az Anafilaxiás Allergiások Egyesületének fő célja, hogy a gyerekek az óvodai, iskolai környezetben ne is találkozhassanak súlyos allergénekkel, azokat az óvodai, iskolai normál menüből kivonták, de szeretnék, ha az intézményekbe nem lehetne egyáltalán kívülről élelmiszereket bevinni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik