Szomorú határt lépett át az eltűntek száma Mexikóban, meghaladta immár a 100 ezret is – írja a BBC News. 1964 óta készül a közép-amerikai országban statisztika az eltűntekről, akik száma 2007-ben ugrott meg, amikor Felipe Calderón akkori elnök bejelentette drog elleni háborúját. Az ENSZ is kifejezte szomorúságát a számok miatt.
A BBC megjegyzi, az eltűntek a drogbandák áldozatai zömmel, eltűnésük felelőseit pedig nem valószínű, hogy valaha megtalálják. A számok valóban elborzasztóak: két év alatt 73 ezerről 100 ezerre emelkedett a keresett emberek száma. Háromnegyedük férfi, egyötödük 18 év alatti volt eltűnésekor.
A hozzátartozók sokat kritizálják a nem túl tevékeny hatóságokat, sokszor maguk erednek eltűnt szerettük nyomába, olykor jelöletlen sírokat ásva ki. Május 10-én, a mexikói anyák napján nők százai tüntettek, hogy a hatóságok tegyenek többet és büntessék meg az eltűnések felelőseit. Az ENSZ adatai szerint mindössze 35 olyan eset volt, amikor valakit felelősségre vontak egy eltűnés miatt, tehát a nyomozások gyakorlatilag teljesen eredménytelenek. Ezt a világszervezet mellett az emberi jogi főbiztos is kritizálta már.
A legrosszabb a helyzet e téren Jalisco tagállamban, ahol a Jalisco Új Generáció Kartell központja van. Bevándorlók egyébként különösen gyakran esnek áldozatul az erőszakos cselekményeknek. Tavaly már 349 nem mexikói polgár tűnt el, ami drasztikus emelkedés az egy évvel korábbi 89-hez képest.