Várhatóan bizalmat szavaznak a párt elnökségének is az MDF szombati országos gyűlésén, amelyen Dávid Ibolya pártelnök mellett az MDF teljes, jelenleg nyolctagú elnöksége bizalmi szavazást kér a küldöttektől.
Azok a megyei vezetők, akik támogatják a jelenlegi vezérkart, úgy nyilatkoztak: Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András gyakorlatilag „saját magát zárta ki” a pártból, mivel nem a párt alapszabályának megfelelően cselekedtek. Volt, aki azt mondta: az lett volna a tisztességes, hogy listáról szerzett mandátumukat visszaadják, hogy a párt mást jelölhessen helyettük az Országgyűlésbe.
Persze akadnak ellenzők is: Somogy, Csongrád és Békés megyében tiltakozó hangokat hallani. A Csongrád megyei MDF-nél például Dávid Ibolya elnök és az elnökség támogatásáról nem született testületi döntés. Grezsa István megyei elnök ugyanakkor azt mondta: a helyi szervezet számos kérdésben felemelte szavát a pártvezetéssel szemben. Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András kizárásával kapcsolatban a politikus kifejtette: sajnálattal tapasztalja, hogy az MDF-ben elkezdődött egyfajta „kirekesztősdi egy látszategység megteremtése érdekében”.
