Gazdaság koronavírus

Két év alatt több ezer étterem, kocsma és diszkó húzta le a rolót

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A cukrászdák viszont tartották magukat, sőt.

Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal a vendéglátószektor legfrissebb, december 31-ével záródó időszakának eredményeit. Ezekből kiderül, hogy étteremből és büféből (a KSH-nál ezek egy kategóriát képeznek) elmúlt öt évben nagyjából mindig 25 ezer körüli egység működött, ebbe rondított bele a koronavírus: számuk tavaly év végén már a 24 ezret sem érte el (két év alatt 1500 hely zárt be), ami hatszázalékos csökkenést jelent.

Ennél arányosan kétszer nagyobb bezárási hullám sújtotta az italüzleteket és a zenés szórakozóhelyeket (azaz a kocsmákat és a diszkókat), igaz, ebben a kategóriában már évek óta csökkenő tendencia figyelhető meg. Míg 5 évvel ezelőtt 17 ezer volt belőlük, addigra 2019 végére már csak 15 700, 2020 végére újabb ezerrel kevesebb, tavaly szilveszterkor pedig mindössze 13 385. Két év alatt 2300 hely húzta le a rolót – ez azt jelenti, hogy a hetedük bezárni kényszerült.

Az igazi túlélők a cukrászdák, amelyekből a koronavírus két évében nagyjából ugyanannyi, sőt még egy kicsivel több egység működött, mint a pandémia előtt.

2019 utolsó napján 4013 cukrászda várta a vendégeket országszerte, egy évvel később 4037, tavaly év végén pedig 4016 helyen kínáltak nekünk süteményt. A négy kategóriát tekintve átlagosan a helyek 8,5 százaléka zárt be két év alatt, viszont sokkal szomorúbb a kép, ha csak az önálló vállalkozók által működtetett egységeket nézzük: közülük minden kilencedik hely (11 százalékuk) a bezárás mellett döntött.

Made with Flourish

Bár jóval kevesebb vendéglátóegységről van szó, a 2021-es forgalmi adatok már hasonlítanak a járvány előtti értékekhez: tavaly (az előzetes adatok szerint) 1175 milliárd forintot bonyolítottak a kereskedelmi vendéglátóhelyek, ami 15 százalékkal volt magasabb a 2020-as adatnál, és szinte megegyezik a 2018-assal. (2019-ben 1331 milliárd forint volt a forgalom, ami kétszerese a 2014-esnek – két évtizedes növekedés zuhant be tavalyelőtt.)

A KSH közöl területi (megyei, illetve régiós) adatokat is, ezekből érdekes kép bontakozik ki: míg a fővárosban, illetve Békés megyében közel minden nyolcadik kereskedelmi vendéglátóhely bezárt az elmúlt két évben, addig Vas, illetve Csongrád megyékben csupán egy százalékkal csökkent a számuk.

Térképünkön jól látszik, hogy a nyugati, illetve az északi megyéket arányaiban kevésbé érintették az étterem-, büfé-, diszkó-, illetve kocsmabezárások, mint a déli, illetve a keleti országrészen található területeket.

Ábránkon a kereskedelmi vendéglátóhelyeket együtt látja, létezik viszont üzlettípus szerinti bontás is – itt még árnyaltabbá válik a kép.

  • Ha csak az éttermeket és a büféket nézzük, arányaiban Budapesten zárt be a legtöbb (6700 helyett 5900 működött, ez közel 12 százalékos csökkenés), miközben Csongrád-Csanádban, Komárom-Esztergomban, Vasban, illetve Nógrádban még több hely is működött 2021 végén, mint két évvel korábban (1,2 és 5,7 százalék közötti növekedést tapasztalunk).
  • Míg országos szinten nem változott a cukrászdák száma, addig az ország kettészakadt e tekintetben: Veszprémben és Győrben bő tizedével több lett a számuk, Vasban és Zalában pedig 6,5 százalékkal. Mindeközben a Dél-Dunántúlon közel öt százalékkal kevesebb volt belőlük, arányaiban a legtöbb sütiző pedig Békésben zárt be (a 2019-es 160 hely helyett 149 maradt).
  • Italüzletből és zenés szórakozóhelyből az országban két év alatt 15 százalékkal lett kevesebb. Átlag felett szűntek meg helyek Tolnában, Pest megyében, illetve Nógrádban – közel minden ötödik kocsma, illetve diszkó bezárt ezeken a területeken.

Made with Flourish

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik