Belföld

Horváth két kongresszust akar

Egy augusztus végi, szeptember eleji újabb kongresszus nézhet szembe az MSZP által elkövetett hibákkal, és dönthet a programról, illetve az új hiteles személyekről – véli Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes.

Horváth Csaba szerint ez a kongresszus döntheti el, hogy kik lehetnek az új arcok, de – mint mondta – ő személy szerint azt támogatná, ha ez egy folyamat lenne, amelyet a július 4-i kongresszuson indítanának el. A lehetséges program kapcsán a politikus azt mondta: egységes, jól érhető, 6-8 konkrét azonnali cselekvési pontot tartalmazó korrekciós programra van szükség. Horváth Csaba szerint ehhez kell társítani a hitelességet, bizalmat helyreállítani tudó személyi változást.

E lépésről „egy asztalnál, egy órában” kell viszont dönteni, nem lehet, hogy „hosszú, agóniába fulladó” folyamat induljon el – hangoztatta Horváth Csaba. Arra a felvetésre, hogy a Lendvai Ildikó, Kiss Péter és Szekeres Imre alkotta trojka még csak pár hónapja vezeti a pártot, Horváth Csaba azt válaszolta: „erre mosolyognia kell”, mert ha visszanézik az elmúlt 5-10 évet, akkor azt látják, hogy ezek az egyébként nagy formátumú politikusok minden változásnak a motorjai voltak, ott voltak elől, legfeljebb más összetételben.

Az MSZP főpolgármester-helyettese szerint a kongresszusnak kell eldönteni, hogy a ma is fontos tisztséget beöltők közül lesz-e olyan, aki a kongresszus bizalmából folytathatja a munkát. Kiemelte: lehetnek meglepetések is, azaz bejuthatnak az elnökségbe egy-egy szakterület hiteles képviselői is, akik motorjai lehetnek a változásnak.

Hiteles személyekre van szükség, akik kemény munkát vállalnak majd, hiszen a feladat óriási, ajtóról ajtóra kell a szocialista választókat felkeresni – fogalmazott, hozzátéve: ha a jelenlegi hármas vezetés tagjai a „világ legjobb programját tennék le a társadalom elé a jelenlegi struktúrában, akkor azt az emberek bizalmatlanul fogadnák az előzmények miatt”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik