Belföld

Tovább küzd Pécs a radar ellen

Módosítja helyi építési szabályzatát a pécsi önkormányzat annak érdekében, hogy ne épülhessen radar a városhoz közeli Tubes-hegyen. Erről Páva Zsolt polgármester beszélt újságíróknak pénteken Pécsett.

„Korrigálni kell azokat a formai hibákat, melyek miatt az Alkotmánybíróság (Ab) kifogásolta a Pécsi Építési Szabályzat (PÉSZ) kialakítását, méghozzá úgy, hogy ne lehessen nagy hatósugarú lokátort építeni a városban és környékén” – fogalmazott a fideszes politikus a változtatást előkészítő első egyeztető tárgyalást megelőzően. Hozzátette: komoly formai hibákról, egymásnak ellentmondó belső szabályozásokról van szó.

Vicze Csilla, a Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője arról tájékoztatott, hogy az egyeztetések sugárbiológus, vízügyi és katonai szakértők bevonásával zajlanak annak alátámasztására, hogy az emberek egészsége, a természet és a vízbázis védelme szempontjából miért veszélyes lokátort építeni a Tubesen. Az új PÉSZ ez év végén hatályba léphet.

Az Ab május 11-én mondta ki, hogy alkotmányellenes a katonai radar létesítését kizáró pécsi önkormányzati rendelet. A testület formai okból semmisítette meg a pécsi városi építési szabályozási tervet december 31-i hatállyal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik