Belföld

Lendvai: fekete kávét vagy feketelevest

Az európai parlamenti (EP) választási kampányban kiderült: nem egyszerűen nyolc párt versenyez, hanem két politikai út, két politikai kultúra - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke.

Az egyik politikai úton fekete kávéval kínálnak, a másik úton feketelevessel fenyegetnek. Az egyik, a szocialisták által is követett úton vitapartnerként kezelik a másik oldalt, a másik úton „brigantinak, bűnösnek, hazaárulónak bélyegeznek” – fogalmazott a pártelnök, aki szerint nemcsak június 7-én kell választani a két út között, hanem később is.

Elmondta, hogy Orbán Viktort, a Fidesz elnökét nyíregyházi látogatásán a szocialista polgármester fekete kávéval kínálta, Orbán Viktor azonban feketelevessel fenyegetett. Lendvai Ildikó szerint az egyik politikai úton érték a sokszínűség, és a rendszerváltáskor kiküzdött közjogi berendezkedést, „gépezetének minden csikorgásával”, ha javításokkal is megőrzendőnek tartják.

A másik utat jellemezve közölte, azon nem tartják gondnak az egynemű gondolkodást, szinte politikai koncepciós pereket vetítenek előre, amikor Kövér László azt mondja, „majd a végrehajtó hatalom keze ügyébe eső vizsgálati szervekkel kell eljárásokat indítani”. Lendvai Ildikó azt kérdezte: ez a bíróság és az ügyészség a kormány alá szervezését jelenti. A pártelnök szerint ezen a másik úton nemcsak a politikai versenytárssal hadakoznak, hanem a választókról is rossz véleményük van.

A szocialista politikus szerint a két út között lehetett tájékozódni a kampányban, ezek között kell választani, nem egyszerűen most, június 7-én, hanem utána.

ep-választás

Az EP-választással kapcsolatban további részleteket, hátteret, és friss híreket az FN EP-választás oldalán olvashat!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik