Kultúra

Döntött a bíróság, bemutathatják a Grease-t parodizáló musicalt

Paramount Pictures / Robert Stig / Collection Christophel / Collection ChristopheL via AFP
Paramount Pictures / Robert Stig / Collection Christophel / Collection ChristopheL via AFP
A Grease szerzői perelték be a produkciót, de alulmaradtak a perben.

Egy manhattani bíróság csütörtöki ítélete szerint bemutathatják a Vape: The Musical című zenés produkciót, amelyet szerzői jogi kifogások miatt pereltek be a hetvenes években született Grease című musical és a belőle készült filmklasszikus szerzői.

A bíróság megállapította, hogy az atlantai társulat, amely a Vape című darabot színre állította, megváltoztatta a Grease című musicalt: a MeToo-korszakba helyezte át a történetét, és a nőgyűlölő tendenciákat leplezte le – írja az MTI.

A Grease 1972 és 1980 között futott a Broadway-n, a John Travolta és Olivia Newton-John főszereplésével forgatott filmet pedig 1978-ban mutatták be. Danny Zuko és Sandy Olsson (a musicalben Dumbrowski), valamint barátaik történetét követi, akik a 1950-es évek végén a Rydell középiskola végzős évfolyamába járnak.

A Vape átvette a szereplőket és a története is hasonló. Ugyanakkor számos ponton különbözik is: a mai tinédzserek szlengjét használja, paródiává változtatja, hogy a 30-nak kinéző kamaszok folyton dalra fakadnak és táncra perdülnek, és bírálják a Grease happy endjét, amikor Sandy külseje mindenestül megváltozik, hogy elnyerje Danny szívét.

A bíróság ítélete szerint miközben a Vape megtartotta a szereplőket és a sztorit, megváltoztatta a forgatókönyvet és a dalokat, valamint rávilágított, hogy a Grease korszaka óta hogyan alakultak s maradtak meg a nőgyűlölő tendenciák. A bíró kiemelte, hogy a Vape nem sért szerzői jogokat, mert a Grease paródiáját fogalmazza meg.

A Grease szerzői, Jim Jacobs és Warren Casey 2019-ben perelték be a Vape-produkciót, és sikerült elérniük, hogy levegyék a műsorról a darabot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik