Gazdaság

Robbanhat a tej ára

tej (tej, )
tej (tej, )

A helyzet nagyon komoly: a Tej Terméktanács elnöke szerint akár 20 százalékkal is drágábban vehetjük nemsokára a tejet.

Vagyis az akciósért 140 helyett 165-170 forintot fizethetünk, a normál 200 forint körüli ár helyett pedig 240-et blokkolhat a pénztáros. A Tej Terméktanács elnöke a köztévé reggeli műsorában beszélt arról, hogy jelentős, 15, de akár 20 százalékos áremelkedés is lehet a tejnél a közeljövőben.

Lukács László azt is elmondta, hogy a fogyasztói árakat két dolog határozza meg, a piaci ár és az erre rakódott adóteher. A piaci árak valóban el fognak durranni, ez nem kérdés – mondta. De hogy az áremelkedés miként csapódik le a fogyasztónál, azt korrigálhatja valamennyire az áfa csökkentése – tette hozzá. (A tej áfája most 18 százalék.)

Nemcsak a tejes szakma, hanem a baromfi és a vágóállat- és hús terméktanács is azt szeretné, ha az alapvető élelmiszereknek egy szűkebb körénél csökkentenék az áfát. Lukács László szerint egy ilyen lépésnek vannak olyan hatásai is, amelyek költségvetési szempontból semlegesítik az adócsökkentés hatását. Jelezte azt is, hogy a kormánnyal tárgyalnak, és közelednek az álláspontok.

Az áfacsökkentés kérdésével a kormány is foglalkozott nemrégiben. Arról volt szó, hogy a tej, a félkemény sajt, a tehéntúró, valamint a sertéscomb, a lapocka vagy az oldalas és a dagadó, továbbá az étkezési tojás, valamint számos kacsa-, liba-, csirke- és pulykahús-féleség sorolódna az 5 százalékos, kedvezményes áfakörbe 2013-tól. Ám az előzetes bejelentéssel szemben döntést végül nem hoztak ebben a kérdésben. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az ülést követő sajtótájékoztatón ezt azzal is indokolta, hogy a kabinet további hatástanulmányok készítését kéri.

A Fórum Alapvető Élelmiszerek Áfájának Csökkentéséért elnevezésű csoport szóvivője, Torba Tamás azt mondta a Világgazdaságnak: lesz egy megbeszélésük a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi delegációjával. Ezen bemutatnák azt a hamarosan elkészülő hatástanulmányt, amely meggyőzheti az IMF-et arról, hogy az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése nem okozna gondot a költségvetésben. A tanulmány, melyet az Ernst & Young készít, számokkal bizonyítaná, hogy amennyiben 7-8 százalékra csökkenne az alapvető élelmiszerek áfája Magyarországon, az végső soron nem csökkentené, hanem növelné a költségvetési bevételeket. A számításokat szeptember közepén hozzák nyilvánosságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik