Budapesten elszökött otthonról, hogy az ukrán sereghez csatlakozzon, már nem haboz az orosz katonák láttán

Természetesen harcolnék a hazámért, ez az egyetlen ok, amiért visszamegyek

– mondta még márciusban Szerhij Sztahovszkij.

Kapcsolódó

„Nincs katonai tapasztalatom, de volt már fegyver a kezemben” – jelentkezett a tartalékosok közé az ukrán teniszező

Évek óta Magyarországon él a családjával, de most visszatér a hazájába.

A 36 éves játékost 2010 szeptemberében a 31. helyen jegyezték a világranglistán, a legnagyobb győzelmét pedig 2013-ban, Wimbledonban aratta, amikor a második fordulóban megverte Roger Federert. Az elmúlt két hónapban azonban nem a tenisztudása miatt került be a hírekbe, hanem mert csekély hadi tudással is tartalékos katonának állt.

Sztahovszkijról azonban kevesen tudták, hogy Budapestre költözött a családjával és úgy kellett elszöknie otthonról, mert a felesége és a gyerekei sem akarták, hogy visszamenjen Ukrajnába.

„Majdnem 17 évig játszottam a Davis Kupában, amire büszke vagyok, de őszintén nem értem, miért kellene nekem abban a kiváltságban részesülnöm, hogy kivonom magam abból, ami a hazámban történik. Kiszöktem otthonról, amíg mesét néztek, csak a legfiatalabb kapott rajta, neki csak annyit mondtam, majd jövök.

Amikor rövid időre hazalátogattam, mindent átbeszéltünk a feleségemmel, azóta én is jobban érzem magam. Három gyereket nevelek és van feleségem, akiket imádok és bár semmi nagyszerű nincs abban, amit tettem, értük is harcolok a hazámért

– mesélte a BBC-nek Sztahovszkij.

Kapcsolódó

Djokovic üzent az ukrán hadseregbe bevonult teniszezőnek

Segítséget ajánlott neki.

Hosszú utazás után Kijevbe ért, ahol segített kimenekülni a testvére feleségének és gyerekeinek, valamint az édesanyjának. A kiképzést követően jött azonban a szolgálat. Az egykori teniszező elmondta, hogy nem tudták pontosan, merről jönnek majd az oroszok, ezért lényegében géppuskával az ölükben aludtak, hogy azonnal hadra készen álljanak.

„Az első hetekben biztos voltam benne, hogy az orosz katonák fellázadnak majd, ha látják a pusztítást, amit a bombáik okoztak az országban. De nem ez történt. Alig álltak félre páran.

Amit és ahogyan tettek, az embertelen. Nem tudom leírni a gyűlöletet, amit az orosz hadsereg iránt érzünk. Akik itt éltek, nem érdemlik meg ezt. Nem háborúztak, nem akartak részt venni a háborúban. Csak civilek, akiknek nem volt esélyük élni. Már nem habozok, ha meglátok egy orosz katonát, tudom mit kell tennem.”