Élet-Stílus

Nagy Adri: Szívem szerint akár hat gyereket is vállalnék, de mentálisan nem biztos, hogy bírnám

YouTube / Palikék VIlága by Manna
YouTube / Palikék VIlága by Manna
Az anyaságról beszélgetett Palik Lászlóval.

A Jóban Rosszban című sorozat egykori szereplője, Nagy Adri vendégeskedett Palik László YouTube-os műsorában, hogy beszélgessenek kicsit arról, mi történt a színésszel az elmúlt időszakban, hogy alakult az élete az utóbbi években. A műsorban elmondta, szerinte pont akkor volt a csúcson, amikor megszületett gyereke, aki miatt tudatosan vonult vissza kicsit a reflektorfényből. Az anyasággal kapcsolatban arról mesélt, hogy rengeteget dolgozott addig a pontig, amíg meg nem született kisfia.

Nem mondom, hogy nem volt mentálisan megterhelő. Mikor tizenhat órákat dolgozik valaki, aztán hirtelen belezuhan abba a helyzetbe. Annyira kimaxoltam azt a kilenc hónapot, hogy éreztem, ez egy nagy szünet előtt ez megengedhető, tök jó, hogy anya most pörög, mert utána erre nem lesz lehetőség. És tényleg, fél évig nem is csináltam abszolút semmit, de már hiányzott.

Ezután pedig arról beszélt, hogy nehezen tudta elválasztani a munkát és a magánéletét, és nem igazán tudott két helyen egyszerre lenni, mentálisan.

Ha dolgozni mentem, a fejem otthon volt, vajon Beni mit csinál, ki lett-e cserélve a pelus, evett-e rendesen, alszik-e már. Ha otthon voltam, akkor meg az járt a fejemben, hogy de mennék már, hiányzik az a közeg, az emberek, a beszélgetés felnőttekkel.

Végül azt is megfogalmazta, szívesen vállalna még gyereket, de nem biztos benne, mennyire bírná lelkileg az ezzel járó feladatokat.

Úgy gondolom, hogy adni kell a gyereknek egy társat, aki ott van. Amióta megvan a kisfiam, azóta fogalmazódott bennem meg a gondolat, hogy »wow, itt egy ember, aki túl fog élni engem«. Akkor fogalmazódott meg bennem az öregedéssel szembeni félelem, nőként is meg egyébként is, hogy azért ez ijesztő. Szívem szerint akár hat gyereket is vállalnék, de mentálisan nem biztos, hogy bírnám. A kistestvér projektre is azért vártunk annyit, mert tudom azt, hogy nem lettem volna arra alkalmas, türelem szempontjából sem. A kisfiam addigra már ötéves lenne, tud majd segíteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik