A mielőbbi tisztújítást és elszámolást szorgalmazó fiatalok – köztük Mesterházy Attila és Ujhelyi István alelnökök, Vadai Ágnes, Bárándy Gergely, Varga László elnökségi tagok, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és Botka László szegedi polgármester – egyik legfontosabb célja, hogy az ő vezetésükkel, felügyeletükkel állítsák össze a következő országgyűlési választások listáit – írja a lap hétfői számában.
A Magyar Nemzetnek szocialista források azt mondták: nem generációs vita, hanem élethalálharc indult az MSZP-n belül, melynek tétje az, ki tud befutó helyre kerülni a párt országos vagy megyei listáin a következő országgyűlési választások előtt. A lap szerint ugyanis a képviselőknek járó mentelmi joggal kerülnék el egyes szocialista politikusok azt, hogy az igazságszolgáltatás előtt feleljenek az elmúlt években végzett tevékenységük miatt – kombinál a lap.
