Foci

Mourinho örülne, ha Van Nistelrooy visszatérne

A Higuaín kiesése miatt csatárgondokkal küzdő madridiak szeretnék megszerezni a Hamburg holland csatárát.

A volt válogatott támadó tavaly januárban igazolt a Hamburgerhoz, miután három és fél szezon alatt 68 mérkőzésen 46 gólt szerzett a madridi sztáregyüttes színeiben. A német gárdánál az idény végén jár le a szerződése.

“Sok név felmerült a probléma megoldására” – mondta Mourinho arra válaszolva, ki lehet a helyettese anégy hónapra kidőlt argentin támadónak. “Ha a végén Ruud lesz az, akit megszerzünk, akkor nagyon boldog leszek. Jól ismerem őt.”

A 34 éves Van Nistelrooy szombaton győztes gólt szerzett a Schalke elleni bajnokin, majd amikor esetleges átigazolásáról kérdezték, azt felelte, hogy a következő lépését jól meg kell gondolnia.

“Nem könnyű a helyzet, hiszen nem akármilyen klub érdeklődik irántam. Remélem, hogy hamarosan tisztázódnak a dolgok. A társaimat nem akarom cserben hagyni, de a Realért talán meggondolnám magam” – fogalmazott.

A hamburgi illetékesek szerint hivatalos ajánlat még nem érkezett a csatárért, aki eddigi 26 Bundesliga-fellépésén 11 gólt szerzett.

A héten a spanyol sajtóban több név is felmerült Higuaín pótlásával kapcsolatban, többek között Szalai Ádámé, a Mainz magyar válogatott csatáráé is.

Délután aztán jött a hír a németektől: “Nem látunk lehetőséget arra, hogy távozzon” – közölte Bastian Reinhardt, a hamburgi alakulat sportigazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik