Gazdaság

A hazai vasúti árufuvarozás teljes összeomlásától tart a Vasutasok Szakszervezete

MTI/Illyés Tibor
MTI/Illyés Tibor

A kormánytól kér támogatást a vasúti árufuvarozásban dolgozók foglalkoztatásához a Vasutasok Szakszervezete. A Varga Mihály pénzügyminiszternek és Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek írt levelében a VSZ jelezte: mivel a szektorban a tervekkel ellentétben nem indult meg a fejlődés, veszélybe kerülhetnek a munkahelyek – egyebek között a Rail Cargo Hungariánál is –, és az ágazatot a teljes összeomlás fenyegeti. Amennyiben ez bekövetkezik, feleslegessé válik számos, már korábban elvégzett és a jövőben tervezett beruházás is.

Meleg János érdekképviseleti elnök kiemelte, a minden elképzelést túlszárnyaló vontatási energiaár 2022-ben különösen nagy kihívás elé állítja a vasútvállalatokat. Az egy évvel ezelőttihez képest több mint ötszörösére emelkedett árak miatt akár össze is omolhat a magyarországi vasúti árufuvarozás, és a hazai szektor versenyképességét drámaian gyengíti a környező országokban tapasztalt lényegesen kedvezőbb energiaár-helyzet is.

Az elnök a levélben leszögezte: kormányzati segítség nélkül munkavállalók ezreinek a munkahelye és a megélhetése kerül veszélybe. Ezt a katasztrofális állapotot csak kormányzati segítséggel tudja elkerülni az ágazat – zárta segítségkérő levelét a Vasutasok Szakszervezete.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik