Gazdaság

Börtönhely lenne az elit Andrássy úti vendégházból

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatára bővítenék a börtönférőhelyeket. Elvileg pénzt is talált rá.

A korábban belügyi célokra használt, értékesítésre kijelölt állami tulajdonú ingatlanok értékesítéséből és hasznosításából származó bevételből finanszírozná a nemzetgazdasági miniszter a börtönférőhelyek bővítéséhez szükséges beruházásokat. A költségvetéshez beadott módosító javaslatát támogatta a parlament, így a projekt akár indulhatna is. Ha lenne vevő.

Csakhogy, mint az FN24 az értékesítéssel magbízott Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től megtudta, az értékesítésre kijelölt állami ingatlanok eddig nem voltak túl kelendőek. Két vendégházról van szó, az egyik az Andrássy úton, a másik a Fodor utcában található, értéküket 1,9 milliárd forintra becsülték. Az értékesítésre a vagyonkezelő Köztársasági Őrezred és a Belügyminisztérium közösen tett javaslatot. Az érintett ingatlanokat az MNV márciusban már megpróbálta árverésen értékesíteni, de nem sikerült, részben árverési ajánlat hiánya, részben pedig az ajánlattevő visszalépése miatt.

Ezután március 26-án úgy döntöttek, hogy ismét megkísérlik árverésre bocsátani a két vendégházat. Erre várhatóan még április első felében sor kerül. Az MNV azt is közölte az FN 24-gyel, hogy mivel az ingatlanokat árverésen értékesítenék, a vételárat előzetesen nem rögzítik, hanem majd a legmagasabb összegű ajánlat alapján határozzák meg. Már ha lesz ajánlat.

Matolcsy György azzal magyarázta javaslatát, hogy folyamatosan növekszik a fogvatartotti létszám. Ez elég valószínű a btk. szigorításából kiindulva. A Belügyminisztérium szerint jelenleg 17 600-an ülnek, közülük 12 ezren elítéltek. Az intézetek átlagos telítettsége már most 140 százalék. A várt 1,9 milliárdos bevételből körülbelül 750 férőhellyel bővülhetnének börtönök a BM szerint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik