Nagyvilág

Sörhiány lehet nyáron a briteknél a gyári dolgozók sztrájkja miatt

AFP
AFP

Sörben szegény nyárnak nézhetnek elébe a britek, ha a Stella Artois és a Budweiser gyárának dolgozói beváltják a fenyegetésüket, és sztrájkba lépnek – írja a Metro.

A munkások azt kifogásolják, hogy míg egyre inkább drágul a megélhetés Nagy-Britanniában, addig a fizetésük nem nő ugyanilyen mértékben. Az egy hónapon át tartó egyezkedést követően a Budweiser Brewing Group (BBG) három százalékos fizetésemelést ígért a dolgozóknak 2022-re és 2023-ra, valamint azt, hogy emelik a túlóra pótlékot. A dolgozókat tömörítő szakszervezet szerint az ajánlatuk már-már sértő volt, és egyálalán nem veszi figyelembe azt, hogy Nagy-Britanniában az infláció három évtizedes csúcson van.

A cég Samlesburyben található gyárának közel 200 munkása helyezte kilátásba a sztrájkot, amelyet május 11-én kezdenek, amennyiben addig nem sikerül megegyezni a bérekről.

Úgy döntöttek, hogy semmibe veszik dolgozóikat, és a profitot az emberek elé helyezik ezzel a megalázó ajánlattal. A munkások teljesen jogosan vannak felháborodva, és ha véghezviszik a sztrájkot, akkor a cég nyári sörhiányra számíthat

– nyilatkozta a szakszervezet egyik tagja hangsúlyozva, hogy a sztrájk következményeként kevesebb sör kerülhet nyáron a britek poharába. A Budweiser szóvivője szerint a vita továbbra is nyílt, ajánlatuk pedig versenyképes, ám abban reménykednek, május 11-ig sikerül olyan egyezségre jutni, amelynek nem látják majd kárát a vásárlók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik