A lapnak a Déldunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatalának vezetője elmondta, hogy például Somogy megyében hét működési engedéllyel nem rendelkező intézmény ügyében folytatnak eljárást.
Az észak-alföldi hivatal illetékese úgy nyilatkozott: a régióból eddig csak Hajdú-Biharból jutott tudomásukra ilyen eset, Szabolcsból és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből nem.
Az illegális otthonokkal szembeni eljárás menete az, hogy a fenntartót kötelezik a tevékenység abbahagyására, feljelentést tesznek az ÁNTSZ-nél, és bírságot szabnak ki – legfeljebb 200 ezer forintot -, továbbá az illetékes jegyző segítségét kérik az idősek elhelyezésében.
