A kivitelező Vegyépszer jelenleg egy raktárban óvja a szerkezeteket a fémtolvajok elől. A többmázsás elemek összes bekerülési értéke százmillió forint, egy nagyobb szivattyú önmagában is eléri az ötvenmillió forintot, érthető, ha folyamatosan óvtuk ezeket a berendezéseket – mondta a lapnak Hollai Pál, a cég igazgatóhelyettese.
A jövőben az elemek őrzése a regionális vízügyi igazgatóság feladata lesz. Az alkatrészeket a tervek szerint veszély esetén riadóterv alapján helyezik majd ki a gátra – írja a Magyar Nemzet.