Gazdaság

Most is várja az üzleti élet javaslatait Matolcsy

Tízből kilenc javaslat még mindig aktuális Matolcsy György leendő gazdasági miniszter szerint az öt évvel ezelőtti gazdasági témájú konzultáción megfogalmazottak közül.

Az Orbán Viktor leendő miniszterelnök által meghirdetett nemzeti konzultációsorozat második, szerdai rendezvényén – amelynek témája a gazdasági válsághelyzet elhárítása – Matolcsy György azt mondta: a politikai fordulat lehetőséget ad arra, hogy elindítsák a gazdasági fordulatot.

Úgy fogalmazott: az öt évvel ezelőtt megfogalmazott tízből csak egy javaslat nem aktuális, az, hogy 2010-re vezessék be az eurót Magyarországon.

Öt évvel ezelőtt 10 pontos javaslatcsomagot fogadott el az üzleti élet – emlékeztetett Matolcsy György. Ezek között volt a kiszámítható gazdaságpolitika, az élőmunkát terhelő járulékok megfelezése, az egykulcsos jövedelem-, a családi adózás bevezetése, a kisadók eltörlése, a kis- és középvállalkozások tőkejuttatásainak visszaállítása, közbeszerzési fordulat, a körbetartozások leállítása, a kiskereskedelemben egyhónapos fizetési határidő bevezetése, bürokráciaellenes csomag és az euró 2010-es bevezetése.

Elmondta, ez a harmadik gazdasági konzultáció, az első 2000-ben volt, a Széchenyi-terv megalapozásakor, a második 2005-ben. Hozzátette: most is várják az üzleti élet javaslatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik