Szórakozás

Megan Fox úgy véli, hogy négyéves korában ő teremtette meg Machine Gun Kellyt a gondolataival

Kevin Mazur / Getty Images for iHeartMedia
Kevin Mazur / Getty Images for iHeartMedia
A színésznő éppen négy évvel idősebb a vőlegényénél, akivel egymás véréből is ittak, de nem úgy, ahogyan azt sokan képzelik.

Megan Fox a minap a Glamour magazinnak adott interjút, ahol többek között azt is kijelentette, hogy szerinte az ő manifesztációjának köszönhető, hogy most a vőlegényével, Machine Gun Kellyvel lehet. Szerinte ő volt az, aki a vonzás törvénye nyomán megteremtette a zenészt.

Ő a szó szoros értelmében az én pontos fizikai zsánerem, akit négy éves korom óta manifesztálok. Négy évvel idősebb is vagyok nála. Szóval azt hiszem, én alkottam meg őt. A gondolataim és a szándékaim tették olyan emberré, amilyen. Ki tudja, hogyan nézett volna ki, vagy milyen lett volna, ha nem én vagyok

mondta az interjúban, ahol egyébként arról is beszélt, hogy az énekessel valóban ittak egymás véréből rituális célzattal.

Azt hiszem, az emberek serleggel a kezünkben képzelnek el minket, mintha a Trónok harcában lennénk, és úgy innánk egymás véréből. Csak néhány cseppről van szó, de igen, alkalmanként rituális célból fogyasztjuk egymás vérét.

Fox a beszélgetés során arra is kitért, hogy imád provokatív lenni, és egyfajta célja is az, hogy megbotránkoztasson embereket. Számára ez egy remek szórakozás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik