Nagyvilág

Kim Dzsongun ígéretet tett Észak-Korea nukleáris fegyverzetének fejlesztésére

KCNA VIA KNS / AFP
KCNA VIA KNS / AFP

Az észak-koreai hadsereg nukleáris fegyverzetének „megerősítésére és fejlesztésére” tett ígéretet Kim Dzsongun észak-koreai vezető egy phenjani katonai parádén, jelentette kedden a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

Kim Dzsongun a hadsereg alapításának 90. évfordulója alkalmából rendezett díszszemlén beszélve az MTI tudósítása szerint hangsúlyozta: tekintettel az aggasztó politikai és katonai helyzetre gyorsított ütemben fejlesztik a hadsereg nukleáris fegyvertárát, amelyet egyúttal „a nemzet erejének” nevezett.

Legfontosabb szerepe az elrettentés, de Phenjan nem fog habozni bevetni őket, amennyiben alapvető érdekei sérülnek

– fogalmazott Kim Dzsongun.

Tudósításában a KCNA, jóllehet képeket nem közölt, leszögezte, hogy a díszszemlén bemutatták a Hvaszong-17 interkontinentális ballisztikus rakétát, amelynek hatósugara 15 ezer kilométer.

Amerikai és dél-koreai tisztségviselők arra figyelmeztettek, a fegyvert Phenjan akár élesben is bevetheti, hogy kémműholdat juttasson el vele a világűrbe. Ez szakértők szerint az elmúlt öt év legnagyobb provokációja és az ENSZ vonatkozó határozatainak megsértése lenne.

Észak-Korea 2017-ben befagyasztotta az interkontinentális ballisztikus rakéták tesztelését és a kísérleti atomrobbantásokat. Ám miután zátonyra futottak a nukleáris leszerelésről szóló tárgyalások, amelyeket Donald Trump előző amerikai elnökkel folytatott, Kim Dzsongun arra figyelmeztetett, hogy országa mindkét tevékenységet újrakezdheti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik