Nagyvilág

Wall Street Journal: Washington nem mert szankciókat kivetni Putyin szeretőjére

Már több hét eltelt azóta, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei szankciókat vezettek be az ukrán háború miatt Oroszország legnagyobb vállalataival, üzleti és politikai vezetőivel szemben. Bár az intézkedéscsomag Vlagyimir Putyin elnököt is érintette, egy utolsó pillanatban hozott döntés egyetlen embert mégis kimentett a szankciók alól. A kivételezett személy pedig nem más volt, mint Alina Kabajeva, az a nő, akit Amerikában az orosz elnök szeretőjének és három gyermeke anyjának tartanak.

A Wall Street Journal (WSJ) cikke szerint a kimentés mögött az állt, hogy az amerikai tisztviselők attól tartottak, hogy a Kabajeva elleni szankciókat Putyin olyan személyes csapásként értékelné, ami tovább fokozhatná a feszültséget Oroszország és az Egyesült Államok között.

A 69 éves Putyin soha nem ismerte el nyilvánosan az egykori olimpikon tornászhoz fűződő kapcsolatát. Kabajeváról, aki korábban az orosz Vogue címlapján is szerepelhetett, most úgy tartják, szerepet játszott Putyin Egyesült Államokbeli személyes vagyonának elrejtésében.

Putyinról az orosz állami médiában azt képet alakították ki, amely szerint az elnök az életét a köz szolgálatának szenteli, szinte szerzetesi életmódot folytat, és az szereplő ábrázolások szerint szinte nincs ideje a magánéletre.

Pedig az elnöknek a Ludmilla Shkrebnevával kötött korábbi házasságából is van két lánya: Katerina Tikhonova (35) és Maria Voroncova (36). Ellenük érvénybe is léptek az Egyesült Államok szankciói.

A lap szerint a pénzügyminisztérium és a külügyminisztérium rend szerint együtt dolgozik a szankciócsomagok előkészítésében, amelyek ilyenkor tartalmazzák a titkosszolgálati és egyéb információkat is. A dokumentum ezután a Nemzetbiztonsági Tanács elé kerül.

Kabajeva esetében is a Egyesült Államok pénzügyminisztériuma készítette elő a szankciókat, de a tanács az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy leveszi a nevét az érintettek listájáról. A WSJ szerint a pénzügyminisztérium nem volt hajlandó kommentálni az eljárás leállításáról szóló döntést.

A lap szerint a nő nevét 2001-ben említették először a Kreml honlapján. Vlagyimir Putyin akkoriban vett részt egy sportbemutatón, és le is fotózták Kabajevával, aki még csak 18 éves volt. Egy orosz bulvárlap, a Moszkovszkij Korreszpondent 2008-ban azt írta, hogy Putyin, aki akkoriban még házas volt, eljegyezte Kabajevát. A lapot néhány nappal később a tulajdonosa bezárta, mert Putyin hevesen tagadta az állításokat.

Ez idő tájt Kabajeva asszony visszavonult a sporttól, és tűnt fel a politikába Putyin Egységes Oroszország pártjának képviselőjeként. Kabajeva asszony 2014-ig volt tagja a parlamentnek, majd az orosz New Media Group elnöke lett, amely a fő kormánypárti tévé-, rádió- és híroldalakat irányítja. Az orosz Szövetségi Adószolgálattól kiszivárgott dokumentumok szerint Kabajeva éves fizetése 2018-ban körülbelül 12 millió dollárnak felelt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik