Belföld

Meglátta a budai lakása ablakából a korábbi támadóját, leszaladt és lefújta, ismét félholtra verték

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Egy éven belül kétszer is életveszélyesen bántalmazott egy 41 éves férfi egy 54 éves férfit a XII. kerületben. A Fővárosi Főügyészség mind a két férfit bíróság elé állítja, mert az áldozat is garázda módon viselkedett.

A főügyészség tájékoztatása szerint a két férfi egy korábbi nézeteltérés miatt keveredett szóváltásba 2019 áprilisában. Ennek során az idősebb férfi egy kavicsot dobott a fiatalabb felé, majd hátat fordított neki és elindult hazafelé.

A 41 éves, kutyát sétáltató férfi azonban utána ment, és amikor utolérte, többször megütötte a másik férfit. Az utolsó, ököllel mért nagy erejű ütés hatására az 54 éves férfi földre esett és eszméletét vesztette.

Bántalmazója ezután próbálta magához téríteni, vizet is locsolt a fejére, amitől végül a férfi magához tért, felállt a földről és hazament. Később azonban rosszul lett, és a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett.

Az 54 éves férfi később felépült a fenti bántalmazás során elszenvedett sérülésekből, majd tavaly márciusában egy nap a XII. kerületi lakásának ablakából meglátta korábbi bántalmazóját, aki az utcán épp megint a kutyáját sétáltatta.

Az 54 éves férfi úgy vélte, hogy támadója elkerülte a felelősségre vonást, és nem kapja meg érte a méltó büntetését a 11 hónappal korábbi cselekmény miatt. Ezért lement az utcára, odalépett korábbi bántalmazójához és közvetlen közelről borssprayt fújt az arcába és a szemébe.

A 41 éves férfi védekezett, ennek során kilökte a másikat az úttestre, majd dühében a földön fekvő és ekkor már sem támadást, sem ellenállást nem tanúsító 54 éves férfi fejét ököllel többször is nagy erővel megütötte, s meg is rúgta.

A bántalmazást többen látták, és többször rászóltak a bántalmazóra, aki végül felhagyott a támadással és a helyszínen megvárta a rendőröket és a mentőket. Az ismét súlyosan bántalmazott 54 éves férfi ez alkalommal is életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség börtönbüntetést kért a kétrendbeli életveszélyt okozó testi sértéssel vádolt 41 éves férfira. A garázdasággal vádolt  borsspray-vel támadó férfival szemben pedig pénzbüntetést indítványozott. A felvételen a 2019 áprilisi bántalmazás előtti konfliktus látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik