Gazdaság

„Elveszik a tópartot a balatonaligaiaktól, ugyanúgy, mint a Rákosi-rendszerben tették”

Megadták az engedélyt, mostantól semmi akadálya, hogy magán luxusüdülővé alakítja a hajdani pártüdülőt, a Club Aligát.

A Somogy Megyei Kormányhivatal megadta a környezetvédelmi engedélyt a Pro-Mot Hungária Kft. és a Hellnarik Hospitality Kft. balatonaligai nagyberuházásához, az Aligaliget projekthez, mely magán luxusüdülővé alakítja a hajdani pártüdülőt, a Club Aligát – írja reggeli cikkében a Népszava, megemlítve egyúttal azt is, hogy ezzel a helyiek utolsó reménye is szertefoszlott.

A Balatont féltő civilek és az önkormányzat is próbálkozott korábban különböző tanulmányok bemutatásával, amelyek arra mutattak rá, hogy milyen visszafordíthatatlan károkat okozhat a beruházás. Az Aligai Fürdőegyesület (AFE) és a balatonvilágosi önkormányzat panaszt is tett tavaly év elején az Alkotmánybíróágnál, de mindhiába. Az utolsó remény az volt, hogy a kormányhivatal által tavaly ősszel elrendelt környezetvédelmi hatásvizsgálat meggátolhatja a beruházást, az engedélyt azonban végül megadták.

Kész, vége, kasza, teljes megsemmisülés. Elveszik a tópartot a balatonaligaiaktól, ugyanúgy, mint a Rákosi-rendszerben tették, csak most visszafordíthatatlanul, hiszen nem az állam teszi, hanem magántulajdonba kerül!

– így kommentálta a történteket Bukovszki András, az AFE elnökhelyettese, aggodalmait pedig többen is osztják a lap szerint, a helyiek attól tartanak, újra zárt világ épül a kiváltságosok számára.

A 444 írja, hogy terület  az Appenin Zrt.-é, amelyben 2019 tavaszáig Mészáros Lőrinc és Tiborcz István is érdekelt volt, míg cégeik el nem adták a részesedéseiket Balázs Attila és Jellinek Dániel érdekeltségeibe. Ugyanebben az évben teljesen le is zárták a területet a helyiek elől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik