Gazdaság

131 millióért őrzik a korszerűsítés alatt álló Déli összekötő vasúti Duna-híd egyik elemét

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI

Szükségessé vált a Déli összekötő vasúti Duna-híd egy medernyílásának elbontott, összességében 65-70 m hosszú szerkezetének ideiglenes tárolása, őrzése és állagának felügyelete – vette észre az Mfor az Európai Uniós közbeszerzési értesítőben. A 453 tonna súlyú hídelemet később majd újra fel fogják használni.

Aaddig az elbontott hídelemet egy telephelyre szállítják, ott tárolják és őrzik, majd onnan a beépítés helyszínére kell majd vinni a kivitelezés megfelelő fázisában. Az őrzés miatt zárt kerítést építenek kapuval ellátva, folyamatosan biztonsági őrök jelenlétét igényli, sőt, kamerarendszert is kiépítenek. Havonta ellenőrizik majd a szakemberek a bontott elem állapotát, sőt, bűncselekmény bekövetkezése esetén közre kell működniük a nyomozati eljárásban. A 130,92 millió forintos közbeszerzés egyetlen indulója és nyertese a Dunai Nehézrakodó Kft. volt.

A híd felújítását a 8. leggazdagabb magyar, azaz Szíjj László cégére, a Duna Aszfalt Zrt.-re bízták (a cég a közbeszerzés elnyerésekor még kft. volt). Az Átlátszó írása szerint a cég a Déli Összekötő Vasúti Híd korszerűsítését másfél milliárd forinttal többért végzi el a tervezettnél, azaz az eredeti 34,4 milliárd helyett 36 milliárdért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik