Az érvényességhez több mint huszonöt százalékos részvételre lett volna szükség, ehelyett fél hétig a 49 879 választópolgárból 8492 járult az urnák elé, amely 17,03 százalékos részvételt jelent – mondta Papp Judit. A jogszabályok szerint az új választást négy hónapon belülre kell kiírni, a mostani és a következő voksolás között pedig legalább hetvenkét napnak kell eltelnie, vagyis az eseményre legkorábban szeptember elején kerülhet sor.
Az új választás is kétfordulós, arra a pártok új jelölteket állíthatnak, és újra kezdődik a kampány is. A képviselői székért hárman versengtek: Kővári János, a Fidesz-KDNP, Palancsa Gábor, a Jobbik, Tóth Bertalan pedig az MSZP képviseletében. Rájuk Pécs Kertváros, valamint 9 környező település mintegy 50 ezer választópolgára reggel 6 és este 7 óráig 62 szavazókörben voksolhatott.
A legtöbb szavazatot egyébként az első fordulóban is győztes Kővári János kapta, ezúttal az érvényes szavazatok 77,41 százalékát szerezte meg. Vetélytársai közül Tóth Bertalan (MSZP) 16,86, Palancsa Gábor (Jobbik) pedig 5,73 százalékot ért el.
Baranya 3. számú egyéni országgyűlési választókörzetében azért kell időközi választást tartani, mert a három évvel ezelőtt közlekedési balesetet szenvedett Toller László – cselekvőképességét kizáró gondnokság alá helyezésével – a közelmúltban elvesztette választójogát, így parlamenti mandátumát is.
