Szórakozás

Somhegyi Krisztián Tóth Jankáról: Ha csak barátok maradunk, már megérte

TV2
TV2
Mindkettőjüknek nagyon fontos ez a kapcsolat, de műugró egyelőre nem tudná megmondani, merre tartanak.

Somhegyi Krisztián és Tóth Janka szemmel láthatóan jól érezték magukat egymás társaságában az Exatlon Hungary All Star forgatásán. A Bajnokok már az előző évadban is jó kapcsolatot ápoltak, ez pedig csak fokozódott az idei széria alatt – az egyik adásban például Somhegyi kávéval és plüssállattal ébresztette csapattársát.

Kapcsolódó
Exatlon Hungary All Star: Gelencsér Tímea jachton buliztatta meg a Bajnokokat
Ezt megelőzően Somhegyi Krisztián kávéval és bébifókával ébresztette Tóth Jankát, mert szerinte a plüss selymesebb és aranyosabb, mint ő.

Azóta többen érdeklődnek afelől, hogy ők ketten összejöttek-e. A műugró a minap is megkapta az említett kérdést, amire kitérő választ adott a TV2-nek.

Mi most egyelőre nagyon jó barátságban vagyunk. Fontos nekem Janka, ugyanúgy, ahogy én is fontos vagyok neki, de így kijelenteni, hogy ebből lesz-e valami, vagy merrefelé tartunk, ezt én még nem tudom megmondani. Alakulni fog a dolog, ha alakul, akkor alakul. Az biztos, hogy mindkettőnknek nagyon fontos ez a kapcsolat, ha csak barátok is maradunk, akkor már megérte

– magyarázta Somhegyi, aki egyébként úgy véli, hogyha nem sérült volna meg a döntő kapujában, akár a kupát is hazavihette volna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik