Belföld

Áder a Velencei-tó vízpótlását sürgeti

Ivándi-Szabó Balázs/24.hu
Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Áder János köztársasági elnök szerint az új kormánynak első döntései között kell gondoskodnia a Velencei-tó vízpótlásának megoldásáról – írja az MTI. Az államfő Kék bolygó című podcastjának legújabb, hétfői adásában beszélgetett a témáról Reich Gyula vízépítő mérnökkel, a Vízügyi Tudományos Tanács titkárával. A szakember emlékeztetett, a Velencei-tó vízpótlásának lehetőségeit vizsgáló munkacsoport tavaly év végén arra a megállapításra jutott, hogy hosszú távon biztosítható a tó egészséges vízállása. Hozzátette, ennek eléréséhez új üzemrendet kell kialakítani a Velencei-tó két víztározójánál, lehetővé kell tenni a vízpótlást a rákhegyi és csákvári karsztvizekből, valamint az agárdi szennyvíz tisztításából.

Reich Gyula szerint ezekkel a lépésekkel összesen akár 80-85 centiméterrel is emelhető a tó vízállása, amely tavaly szeptemberben mindössze 71 centiméter volt, jelenleg pedig 98 centiméter, amely 10 centiméterrel alacsonyabb a tavaly ilyenkor mértnél.Elmondta: 1 millió köbméter víz beérkezése 4 centiméter emelkedést eredményez a Velencei-tóban, amelynek jelenlegi maximális vízszintje 178 centiméter.

A Velencei-tó egyetlen állandó forrása a Császár-víz nevű patak, amely jelenleg a zámolyi és pátkai tározókon keresztül jut el a tóba. Reich Gyula szerint egyik első lépésként létre kell hozni egy olyan csatornát, amelynek segítségével a patak elkerülheti a víztározókat és közvetlenül eljuthat a Velencei-tóba, ezzel egy időben pedig megtörténhet a két tározó kikotrása. A két tározóból együttesen mintegy 10-11 millió köbméter vizet lehet a tóba engedni, amennyiben megfelelő a vízminőségük. Az elmúlt ötven év alatt azonban lepusztult a két tározó állapota, jelentősen megnőtt bennük az iszap- és a szervesanyag-tartalom, így az ott tárolt víz minősége romlott, ami nagyban hozzájárult a Velencei-tó jelenlegi alacsony vízállásához.

Reich Gyula hangsúlyozta, olyan új üzemrendre tettek javaslatot, amely már akkor is előírná a Velencei-tó vízpótlását, ha a vízszint 170 centiméter alá süllyed. Szerinte a Velencei-tó vízpótlásához emellett fel kellene használni a Rákhegynél és Csákvárnál található karsztvízfölösleget, ami ugyanúgy nem jelentene semmilyen problémát, mint a klórmentesen megtisztított agárdi szennyvíz felhasználása. Áder János ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, a tisztított szennyvizet a világ több pontján sikerrel hasznosítják újra, Szingapúrban például ivóvízként is palackozzák.

Áder János emlékeztetett, a Velencei-tó alacsony vízállása nem példa nélküli, az elmúlt évszázadokban ugyanis többször kerülhetett közel a kiszáradáshoz a tó, az elmúlt 3 évben pedig az átlagosnál 30-40 százalékkal kevesebb csapadék hullott.

A Velencei-tóról készült tavaly augusztusi riportunkban arról írtunk, hogy a kormánynak néhány éven belül többet kellene költeni a Velencei-tóra, mint az elmúlt tíz évben összesen.

Kapcsolódó
Rövid távon az eső, hosszú távon csak a kormány tudja megmenteni a Velencei-tavat
A kormánynak néhány éven belül többet kellene költeni a Velencei-tóra, mint az elmúlt tíz évben összesen. A strandok bezárása kegyelemdöfés volt a tóparti vállalkozóknak, 70-80 százalékos visszaesést tapasztalnak a turizmusban. Riport Velencéről, ahol jó a víz, csak kevés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik