Nagyvilág

Megvonta a bizalmat a miniszterelnöktől a pakisztáni parlament

Angela Weiss / AFP
Angela Weiss / AFP
A hadsereg is megvonta támogatását a krikettsztárból lett politikustól.

Megvonta a bizalmat szombat este Imran Hán miniszterelnöktől a pakisztáni parlament – írka az MTI.

Tizennégy órás politikai huzavonát követően az ellenzék, a kormányoldalról átállt képviselők támogatásával, 174 vokssal megszavazta a kormányfő ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványt a pakisztáni törvényhozás 342 tagú alsóházában.

Az ellenzék és elpártolt korábbi támogatói azt vetik Hán szemére, hogy nem sikerült a koronavírus-járvány után fellendítenie a gazdaságot és adós maradt azon kampányígérete teljesítésével is, hogy megszabadítja a korrupciótól és virágzó, nemzetközi színtéren tisztelettel övezett országgá teszi Pakisztánt. Az utóbbi időben jelentősen megemelkedtek az üzemanyag- és élelmiszerárak az ázsiai országban. Hán kormánypártjának mindössze néhány képviselője volt jelen a szavazáson.

Hán 2018-ban került hatalomra bírálói szerint az országban nagy befolyással bíró hadsereg támogatásával, amely – megfigyelők szerint – a masszív gazdasági nehézségek és viszályok nyomán szintén megvonta támogatását a krikettsztárból lett politikustól.

Két forrás szerint a szombati bizalmi szavazásra nem sokkal azt követően került sor, hogy a nagy befolyással rendelkező Kamar Dzsaved Dadzsva vezérkari főnök találkozott a kormányfővel a parlamenti eljárás elhúzódása miatt egyre fokozódó bírálatok közepette.

Hán pénteken, a televízióban közvetített beszédében csalódottságát fejezte ki a bizalmi szavazás várható eredménye miatt, de közölte, hogy elfogadja majd a döntést. Mindemellett ismételten azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy összeesküvést szőtt vele és kormányával szemben, bár bizonyítékot erre nem szolgáltatott, és tömegtüntetéseket jelentett be vasárnapra.

A voksolás nyomán Hán elveszítette miniszterelnöki megbízatását, és az alsóház most új kormányfőt fog választani. A legesélyesebb a tisztségre Sehbaz Sarif, az alsóház jelenlegi ellenzékének vezetője. A több mint 220 milliós lakosságú ország 75 éves történelme alatt egyetlen miniszterelnök sem töltötte ki ötéves ciklusát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik