Nagyvilág

Macron „szélsőjobboldali antiszemitának” nevezte a lengyel kormányfőt

Franciaországban vasárnap tartják az elnökválasztás első fordulóját és ennek megfelelően eléggé izzik már a levegő. Ez derül ki abból az interjúból is, amelyet Emmanuel Macron adott a Le Parisiennek. Az újrázásra hajtó jelenlegi elnök keményen kikelt Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök ellen, aki Macron Vlagyimir Putyinnal folytatott gyakori telefonbeszélgetéseit ahhoz hasonlította, mintha valaki Adolf Hitlerrel próbált volna tárgyalni.

Macron az interjúban azt mondta, hogy a lengyel kormányfő egy „szélsőséges antiszemita, aki betiltja az LGBT-embereket”, és egyben szégyenletesnek nevezte Morawiecki korábbi szavait.

A francia elnök azt is hozzátette, hogy a lengyel miniszterelnök Macron egyik ellenfelét, a szélsőjobboldali Marine Le Pent támogatja és többször is fogadta hivatalában.

Kapcsolódó
Az MKB adott hitelt Marine Le Pen kampányára
10,6 millió eurót kapott a francia szélsőjobb elnökjelöltje. 

Macron szerdán azt mondta egy tévéinterjúban: „Teljes felelősséget vállalok azért, hogy Franciaország nevében beszéltem Oroszország elnökével a háború elkerülése és az európai béke új építészetének felépítése érdekében”, idézte fel a Bloomberg.

A lengyel kormányszóvivő, Piotr Müller hazugságnak nevezte azt, hogy Morawiecki antiszemita lenne, Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter pedig pénteken berendelte Franciaország varsói nagykövetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik