Belföld

Három évet kapott a férfi, aki macsétával szúrt hátba egy diákjaival utazó tanárt a villamoson

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Három év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a T. Istvánt, aki 2019 decemberében hátba szúrt egy diákjaival utazó általános iskolás tanárt Budapesten, az 50-es villamoson.

A törvényszék tájékoztatása szerint a férfit súlyos testi sértés kísérletében és felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakban mondták ki bűnösnek első fokon.

A  40 éves férfi a Béke tér és Határ út között közlekedő 50-es villamoson utazott. A Szarvas csárda téri megállónál felszállt egy budapesti általános iskola pedagógusa, és az általa kísért 17 fős nyolcadikos osztály.

A tanár és a diákok felszállását követően T. István hangosan sérelmezte, hogy az egyik diák felszállás közben hozzáért. Ezt meghallva, a gyerekeket kísérő tanár a férfihez lépett, aki erre káromkodva kérdezte meg tőle, hogy mit akar.

A tanár közölte vele, hogy ő a diákokat felügyelő tanár, és kérte a férfit, hogy nyugodjon meg, mert úgyis mindjárt leszállnak. A férfi ekkor elővett a kabátja belső zsebéből egy 32 cm hosszú pengéjű machetét, és annak hegyét a tanár nyakához érintette, miközben közölte vele, hogy el fogja vágni a torkát, majd az állkapocs alatt meg is sebesítette vele a pedagógust. A kést T. István ezután elemelte a pedagógus nyakától.

Ekkor a tanár úgy döntött, hogy a következő megállóban leszáll a diákjaival, ezért hátat fordított T. Istvánnak, aki ekkor a machetével hátba szúrta. A pedagógus nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett

A bíróság enyhítő körülményként értékelte T. István személyiségzavarát, a megbánását, a bocsánatkérését, továbbá azt, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt, valamint az időmúlást is. Ugyanakkor súlyosbító körülményként vették figyelembe, hogy a férfi visszaeső, többszörösen büntetett előéletű, és a diákok szeme láttára sebezte meg a tanárt.
Az elkövető és a védője tudomásul vette az ítéletet, de az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik