Nagyvilág

A jemeni elnök átadta a hatalmat

AHMAD AL-BASHA / AFP
AHMAD AL-BASHA / AFP

Új elnöki tanács jön létre Jemenben a húszi lázadók elleni 2014-es háborúban vérbe fojtott ország irányítására –  írja a helyi állami médiára hivatkozva az MTI.

Visszafordíthatatlanul átruházom teljes hatáskörömet erre az elnöki tanácsra

– jelentette ki Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnök kora reggel.

Az új tanács nyolc tagú lesz, és Rashíd al-Alimi, az államfő korábbi belügyminisztere és tanácsadója fogja vezetni. A nemzetközi közösség által elismert és 2015 óta a szaúdi vezetésű katonai koalíció által támogatott Hádi kormánya és a húszi lázadók – akiket nem nyíltan Irán támogat – azóta harcolnak a hatalomért, hogy a felkelők 2014-ben elfoglalták a fővárost, Szanaát.

Az ENSZ által kidolgozott egyezmény szombaton lépett életbe – a muzulmán böjti hónap, a ramadán első napján – , ami reményt jelent a világ egyik legsúlyosabb humanitárius válságát okozó háborúban. Az új szerződés értelmében szüneteltetik a harci tevékenységeket, üzemanyag-szállító hajókat engednek az országba, részlegesen feloldják a fővárosi nemzetközi repülőtér blokádját, és biztosítják a civil lakosság szabad mozgását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik