Belföld

Fidesz: a szocialisták mentik az irhájukat

A Fidesz szerint az MSZP igyekezete az állami fizetések és végkielégítések ellen nem más, mint hogy a szocialisták "mentik a saját irhájukat".

Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője ezt azzal összefüggésben mondta, hogy a Magyar Nemzet pénteki számában azt írták, mintegy 110-120 millió forintot kaphatott távozásakor a MÁV két felsővezetője, egy harmadik társuk pedig kevesebb mint három évi munkaviszony után mintegy százmillió forintot.

A politikus véleménye szerint az MSZP nem valamifajta lelkiismereti ráeszmélés miatt kezdett el most beszélni a magas fizetések és végkielégítések ellen, hanem egyszerűen azért, mert lebuktak. A szocialisták lebuktak: kifizetőhely volt a MÁV is, a BKV is, számos közintézmény és állami vállalat – fogalmazott Szijjártó Péter.

A képviselő „több mint pofátlanságnak” nevezte, hogy százmilliós végkielégítéseket, tízmilliós tanulmányokat rendelnek meg, illetve fizetnek ki, közben pedig a költségvetéssel gyakorlatilag mindenkit rosszabb helyzetbe hoznak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik