Gazdaság

Tartja magát a forint az euróval szemben

Kedden kora délelőtt az eurót 277,97 forinton jegyezték a kora reggeli 278,04, a hétfő késő esti 277,91 forinttal szemben a bankközi devizapiacon.

Devizapiaci kereskedők elmondták, hogy a nyár uralkodik a piacokon, mert az üzletkötők is szabadságon vannak. A héten nem számítanak jelentősebb változásra: várhatóan 277-280 között mozog majd a forint/euró árfolyam.

A Fed kamatdöntése elsősorban a dollár árfolyamára lesz hatással, és kérdés, hogy ebben a lanyha kereskedésben mennyire “jön át”, mennyire lesz hatással a forint/euró árfolyamra. A szakértők megjegyezték: nem tudni, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed továbbra is beavatkozik-e piaci műveletekkel, és ha igen ennek hangot is ad-e.

A kereskedők átmeneti nyugalomnak látják a jelenlegi helyzetet, és szerintük csak az a kérdés, hogy mikor tér vissza a korábbi ideges, volatilitást eredményező hangulat.

A dollárt kedden délelőtt 211,03 forinton jegyezték 1,317 dolláros euró árfolyam mellett. A dollár kora reggel 211,81 forinton állt, hétfőn délután pedig 210,45 forintot adtak érte 1,3240 dolláros euró árfolyamnál.

A svájci frank kedden délelőtt 200,06 forintot ért, hétfőn délután pedig 201,75 forinton jegyezték. Száz japán jent kedden 245,40 forinton adtak szemben a hétfő délutáni 244,88 forinttal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik